|
Rászakadt az álmennyezet egy dolgozóra Ferihegyen
MTI
2009. augusztus 25., kedd 14:20
Agyrázkódással kórházba szállították a Budapest Airport egyik munkavállalóját, akire hétfőn beázás miatt rászakadt az álmennyezet a ferihegyi II. terminál I. számú portáján - közölte a Légiközlekedés Egyesült Szakszervezet (LESZ) az MTI-vel kedden.
A szakszervezet az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordult, mivel úgy találta, a Budapest Airport (BA) vezetősége több ponton is hibát vétett az ügyben. A LESZ közleményében azt kifogásolta, hogy a BA vezetősége nem tette meg a szükséges lépéseket az eset kivizsgálására azután, hogy a munkavállaló még korábban a nap folyamán jelezte a beázást, amelynek megszüntetésére kicseréltek egy gipszkarton elemet. Emellett a LESZ szerint a reptér vezetése nem értesítette az illetékes munka- és tűzvédelmi vezetőt, aki csak a szakszervezet képviselőjétől szerzett tudomást az esetről, valamint a BA a baleset nyomait túl gyorsan eltakarította, még mielőtt azokat szakértő rögzíthette volna. A Budapest Airport képviselője az MTI kérdésére elmondta: a BA cáfolja a LESZ állításait, amelyek számos esetben nem felelnek meg a valóságnak és céljuk, hogy rossz színben tüntessék fel a repülőtér üzemeltetőjét. Kiemelte: hétfőn a repülőtér modernizációját megvalósító BUD Future programhoz kötődő munkálatokat végeztek a baleset helyszíne közelében. Az itt munkát végző munkavállaló augusztus 24.-én reggel 5 óra 5 perckor beázást tapasztalt, amelyet egy vízcső törése idézett elő. Az ügyeletes terminálvezető, miután értesült az esetről a helyszínre érkezett és megállapította, hogy egy álmennyezet elem átázott, így azt kicserélték.
A BA munkavédelemért felelős munkatársai a későbbi baleset után azonnal a helyszínre érkeztek és megtették a szükséges intézkedéseket. Az említett munkatársat agyrázkódás gyanújával szállították kórházba. A BA munkavédelmi osztályvezetője kedden beszélt vele és értesült arról, hogy a megfigyelést követően szerdán hazatérhet a kórházból. A Budapest Airport képviselőjének véleménye szerint a társaság a hétfői balesettel kapcsolatban minden intézkedést a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hozott meg, a munkavédelmi előírásokkal összhangban.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
potencianövelő, hamis, tabletta, fogás, ferihegy, NAV, kokain, malév, csőd, havazás, repülőtér, forgalom, fennakadás, metró, négyes, tarlós istván, forma-1, pilóta, mark webber, vihar, kár, tűzoltók, villám, BKV, megállók, változtatás, Ferihegy, kényszerleszállás, hiba, repülő, sztrájk, liszt ferenc repülőtér, holland, magyar, válogatott, foci, futball, szavazás, liszt ferenc, bkv, járat, busz, villamos, közlekedés, bomba, kézigránát, robbanószer, margitsziget, líbia, mentés, Austrian Airlines, repül, hóesés, időjárás, törölték, malev, legikozlekedes, vulkan, easyjet, sztrajk, haiti, foldrenges, repuloter, emberrablas, munkahelyi baleset, szabálysértés, munkáltató, holttest, autó, biztonsági őr, szolgálat,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|