|
Repül a Zóna Taxi Ferihegyről
index,Napi Gazdaság
2010. oktober 07., csütörtök 13:40
A Budapest Airport (BA) a mai napon új tendert írt ki a Ferihegyi Nemzetközi Repülőtérről üzemelő taxi szolgáltatás nyújtásáról. Ezzel párhuzamosan a Budapest Airport az előírásoknak megfelelően tájékoztatta a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-t arról a döntéséről, hogy felmondja az eddigi megállapodást a jelenlegi üzemeletetővel
A Napi Gazdaság Online értesülései szerint jövő májusban járt volna le a Zóna Taxi szerződése a reptérüzemeltetővel. A lap úgy tudja, alapvetően elszámolási vita állhat a felek között, ráadásul nem volt ritka az utaspanasz sem a taxicég szolgáltatásaira. Utóbbit jelezheti, hogy a lap az ügyhöz közel álló forrásból úgy értesült: míg a Zóna a Ferihegyről induló fuvarok esetében az utasok 90 százalékát vitte, addig a reptérre érkező utasoknak csak 10 százaléka választotta a társaságot. A Népszabadság úgy tudja, a Veres István nevével fémjelzett Zóna Taxi hatvan napig maradhat "hivatalos" szállító, addig megtalálják az új partnert. A Budapest Airport közleményében az áll: a reptér számára "a legfontosabb szempont az utasok biztonsága, kényelme és a nyújtott szolgáltatás minősége, ezért alapos piaci elemzést követően több, a budapesti taxis piacon jelenlévő céget hívott meg a részvételre a tenderben". A Napi információi szerint a BA most kiírt tenderére a Zónát már nem is hívták meg.
Veres korábban a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy a Zóna Taxi és a BA közötti ötéves szerződés 2011 közepén jár le, de a megállapodás szerint a Zóna ötéves opcióval is rendelkezik. A kiadott közlemény szerint a Budapest Airport a budapesti taxis piacon jelenlévő céget hívott meg a részvételre a tenderben. A Budapest Airport célja az, hogy a leendő új szolgáltatót tisztességes és mindenki számára átlátható folyamat során a lehető legrövidebb időn belül válassza ki. A Budapest Airport (BA) semmilyen formában nem tájékoztatta a Zóna Taxit arról, hogy felmondaná a jelenleg élő szerződést - mondta lapunknak Veres István, a Zóna Taxi tulajdonosa. Amennyiben hivatalosan felmond a BA a taxitársaságnak, jogi útra terelik az ügyet - szögezte le Veres.
Szerinte az új tender kiírása a jogi keretek mellett eleve lehetetlen, hiszen két hónapos felmondási határidővel rendelkezik a vállalat. A Zóna Taxinak 2011 májusáig szól a szerződése, 5 éves opció mellett. Mindez felveti a kérdést, hogy még ha ki is írja az új tendert a BA, akkor annak mennyi értelme van. Hiszen néhány hónapra új szerződést kötni értelmetlen a jelentős beruházások miatt - állítja Veres. (Májusig a BA rendelkezik a drosztokkal, utána viszont - egy szintén 2011 tavaszán lejáró szerződés alapján - a főváros joga eldönteni, kinek adja oda a helyeket.) Hozzátette: a társaság 4 év alatt 1,5 milliárd forint beruházást hajtott végre. Az utaspanaszokról szóló híresztelések Veres szerint alaptalanok: a BA az elmúlt 6 hónapban semmilyen utaspanaszt nem továbbított a Zóna felé.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
potencianövelő, hamis, tabletta, fogás, ferihegy, NAV, kokain, malév, csőd, havazás, repülőtér, forgalom, fennakadás, metró, négyes, tarlós istván, forma-1, pilóta, mark webber, vihar, kár, tűzoltók, villám, BKV, megállók, változtatás, Ferihegy, kényszerleszállás, hiba, repülő, sztrájk, liszt ferenc repülőtér, holland, magyar, válogatott, foci, futball, szavazás, liszt ferenc, bkv, járat, busz, villamos, közlekedés, bomba, kézigránát, robbanószer, margitsziget, líbia, mentés, Austrian Airlines, repül, hóesés, időjárás, törölték, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|