Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Riasztás Közép- és Dél-Dunántúlon
MTI
2009. március 08., vasárnap 12:30
Az erős szél miatt továbbra is narancssárga riasztás van érvényben a Közép- és Dél-Dunántúli régióban, az elmúlt 24 órában összesen 205 alkalommal riasztották a tűzoltókat országszerte, ebből 64 esetben a viharos szél okozta károk elhárítására kellett kivonulniuk, 63 alkalommal tűzesethez, 117 esetben pedig műszaki mentésekhez.

Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnapi közleménye szerint az erős szél a fővárosban, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében okozta a legtöbb gondot. A tűzoltókat jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak okozta veszélyhelyzetek miatt riasztották, a fővárosban. Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében különböző épületszerkezetekben is károk keletkeztek, néhány esetben pedig leszakadt, megrongálódott közlekedési jelzőlámpák, valamint reklámtáblák okozta veszélyhelyzeteket. Az OKF nyilvántartása szerint a viharkároknál személyi sérülés nem történt.

 

Vasárnap éjfélig a Dunántúlon és a középső országrészben a kora délutáni órákig még többfelé viharos, 60-85 kilométer/óra sebességű lökések kísérhetik az északnyugati szelet - tették közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. A Balaton térségében és a Dunántúli-középhegység magasabban fekvő részein eleinte még 90 kilométer/órát elérő vagy meghaladó széllökés is valószínű. A légmozgás számottevő mérséklődésére a nap második felében lehet számítani. Az esti óráktól a derült szélvédett részeken köd képződhet. A fővárosban a légszennyező anyagok koncentrációja az egészségügyi határérték alatt várható - olvasható a www.met.hu internetes oldalon.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier