Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Robbantás Bogotában
CNN
2010. augusztus 12., csütörtök 15:40
Autóba rejtett bomba robbanása rázta meg kedden a kolumbiai rádió állomását Bogotában

Juan Manuel Santos Kolumbia elnöke, aki szombaton került hivatalába „terrorista akciónak” nevezte a robbantást.

„Nem félemlítenek meg minket”- mondta, és hozzátette: „Továbbra is minden erőnkkel harcolni fogunk a terrorizmus ellen.” Halálos áldozatokról nincs hír, de kilenc ember megsérült, adta hírül Bogota polgármestere, Samuel Moreno és a kolumbiai egészségügyi miniszter Hector Zambrano.

A rádió épületének ablakai kitörtek, csak úgy, mint az utcán tartózkodó autók egy részéé. Az utcát törmelék borította, ahol később egy kiégett gépkocsi-motort is találtak. A helyszínelők szerint a bomba egy Chevrolet típusú autóba volt rejtve, melynek a rendszámát is nyilvánosságra hozták.

Az ott lakókat a rendőrök evakuálták, és a teljes területet lezárták, és megerősítették a biztonságot a környéken. Cesar Pinzon, a fővárosi rendőrparancsnok elmondta, hogy a robbanás helyi idő szerint reggel fél hatkor történt. A figyelem azonnal a Marxista gerillák felé irányult, akik a ’60-as évek közepe óta harcolnak a kormány ellen. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők, közismert nevén a FARC korábban is vetett be bombákat civil áldozatok ellen a gerillakampányuk részeként.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier