Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Schmitt Pál szerint veszélyben a magyar nyelv + video
Tabu Tv
2011. január 20., csütörtök 16:25
A köztársasági elnök vendégül látta a Nemzet Színészeit azzal a célzattal, hogy követendő példát állítsanak a gyerekeknek a szép beszéd használatára.

Schmitt Pál tegnap a Sándor-palotában látta vendégül a Nemzet Színészeit, hogy a magyar nyelv védelmével, ápolásával kapcsolatban kérje a segítségüket. A Magyar Köztársaság elnöke először dolgozószobájába hívta a művészeket, majd Hegedűs Endre zongoraművész előadásával és bőséges ebéddel tette meghittebbé a közös együttgondolkodást. A találkozóra a Tabu Tv stábja is meghívást kapott, a látogatást pedig egy exkluzív interjú követhette. "Úgy tapasztalom, hogy minden nyelv veszélyben van, ugyanis az internet, a televíziózás, a zajos szórakozóhelyek, a párbeszéd és az olvasás hiánya oda vezetett, hogy szűkül a szókincs, valamint felületesebbek a beszélgetések. Minden nyelv arra törekszik, hogy magát védje, hogy őrizze a gazdagságot, a választékos szép beszédet, a szókincset, valamint hogy ne hagyja rövid szöveges üzenetek és televíziós szlengek használatára fanyalodni az embereket." - meséli az államfő a tabutv.hu riporterének.

A Nemzet Színésze vagy a Nemzet Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek, ezért nem véletlen, hogy Schmitt Pál ezeket a kiváló magyar művészeket hívta segítségül. "Azért kértem a Nemzet Színészeit, hogy jöjjenek el hozzám egy közös ünnepségre, mert Ők a magyar nyelv igazi letéteményesei és azok az emberek, akik a szép magyar szó segítségével lettek híresek. Arra kértem Őket, hogy adjanak nekem tanácsot, amit szívesen meg is tettek. Azt tanácsolták, hogy menjünk vissza a gyökerekhez, az iskolához, az oktatáshoz, a tanárok megbecsüléséhez, valamint, hogy segítsünk a színházakon és újra hozzuk divatba a könyvolvasást." - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Schmitt Pál, aki elárulta, hogy a színészek hamarosan osztályfőnöki órákat is fognak majd tartani a szép magyar beszédről.

Az államfő a saját családját hozta fel példának a beszélgetés során, hiszen Ők személy szerint is kiemelt figyelmet fordítanak a magyar nyelv ékességének megőrzésére. "Ahol választékosan és szépen beszélnek a szülők, azt a gyerek füle is befogadja és egy életre megjegyzi. Az én családomban soha nem volt káromkodás, még a legenyhébb szitokszót sem engedte meg magának soha, senki. Büszkén mondom, hogy a gyermekeim és az unokáim sem használnak egyáltalán becsmérlő magyar szavakat. Az unokákat késztetjük az olvasásra, hétfőnként pedig tévémentes napot tartunk, ami azért nem meglepő, mert ezelőtt negyven évvel például egyáltalán nem volt tévé azon a napon." - adta hírül az internetes sztártévének a köztársasági elnök.

Schmitt Pál és családja szigorúan értelmezi a korhatáros műsorok fogalmát, valamint arra is odafigyelnek, hogy az unokáik mit néznek az interneten. "Megnézzük, hogy az éjjeli szekrényükön lévő imakönyv mellett milyen könyv van még, de adott esetben kikérdezzük tőlük a verseket és a kötelező olvasmányokat is. Nagyon sokat tehet egy szülő vagy egy nagyszülő azért, hogy szépen alakuljon a csemetéjének a nyelvtudása..." - vezet vissza az új kezdeményezés gyökereihez az államfő, aki arra is rámutatott, hogy szerinte csak akkor kezdjünk el idegen nyelveket tanulni, ha már az anyanyelvünket tisztességesen és választékosan beszéljük.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier