|
Schmitt Pál utódja a KDNP színeiben
MTI
2010. szeptember 04., szombat 10:27
Bővül a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciója, a képviselőcsoporthoz csatlakozik a házelnöki tisztségéből államfővé választott Schmitt Pál helyére kerülő Stágel Bence.
Stágel Bence az MTI-nek elmondta: a KDNP-frakcióban dolgozik majd parlamenti képviselőként. Így a képviselőcsoport létszáma a jelenlegi 36-ról 37-re bővül. A 32 éves kereszténydemokrata politikus - aki nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy őt jelölte a frakciószövetség - az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségben végzett munkáját szeretné folytatni. Mint elmondta, szeretne ifjúságpolitikával foglalkozni, elősegíteni, hogy a fiatalok életkörülményei javuljanak, s így például a fiatal házasok minél könnyebben juthassanak első lakásukhoz.
Fontosnak tartotta még a vidéken, kistelepüléseken élők képviseletének felvállalását, s mindenképpen foglalkozni kíván drogprevencióval, és környezetvédelemmel is parlamenti munkája során. Arról, hogy Stágel Bence lesz tagja az Országgyűlésnek a házelnöki tisztségből államfővé választott Schmitt Pál helyett az Országos Választási Bizottság pénteken döntött, a testület a mandátum kiadásáról egyhangúlag határozott. Schmitt Pál a Fidesz-KDNP országos listájáról jutott be a parlamentbe az áprilisi választáson, de időközben köztársasági elnökké választották, így le kellett mondania mandátumáról. Helyére a pártszövetség állíthatott egy másik jelöltet az országos listáról. A jelölés a pártszövetségen belül a KDNP-t illette meg.
Stágel Bence a Fidesz-KDNP lista 62. helyén szerepel, egyben a Rétvári Bence KDNP-s országgyűlési képviselő vezette Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke is. A KDNP-s képviselő 1978-ban született, diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerezte, szakterülete a környezetvédelmi jog. Házas, első gyermeküket decemberre várják feleségével.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Schmitt Pál, rezidencia, villa, schmitt, államfő, új, kiderül, Beleznay Endre, színház, baki, lemondott, lakáshasználat, plágiumbotrány, lemondás, köztársasági elnök, doktori, doktori cím, sote, rektor, plágium, botrány, gyanú, MTA, schmitt pál, doktorija, nincs plágium, közt.elnök, disszertáció, palotaőrség, felszerelés, sándor-palota, Geréb Ágnes, kegyelem, fogház, bolgár, iparág, csőd, szerencsejáték, scmitt pál, ensz, new york, tárgyalás, misszió, gödöllő, olimpia, világjáték, benedek, alkotmány, pápa, tüntetés, kérdőív, kormány, bélyeg, ünnepi, magyar posta, aláírta, alaptörvény, kossuth-díj, kitüntetés, átadták, orbán viktor, alkotmányozás, egyeztetés,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|