Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Segítség azoknak, akik Angliában akarnak élni
NapiászOnline
2010. december 03., péntek 14:15
A napokban került a könyvesboltok polcaira egy rendkívüli kiadvány, melyben a szerző - a saját tapasztalatait alapul véve - segíteni próbál azoknak, akik Angliában szeretnének érvényesülni.

Az író, Szalai István közel hét éve él Cambridge-ben, aki annak idején még casting stúdióknak dolgozott, de ma már sikeres üzletembernek mondhatja magát. Saját bevallása szerint anno azért hagyta el az országot, mert hajtotta a kalandvágy és egy teljesen más dologba belekezdve új életet akart kezdeni. „Az EU-s csatlakozásunkat követően eljöttem Angliába, és belekezdtem az itteni életembe. Szeretem a kihívásokat, és ezt is annak tartottam.” – mondja az író, aki eleinte még nagyon nehezen találta a helyét az Egyesült Királyságban.

„A kötet teljes tartalma saját tapasztalatra épült. Annak idején, mikor én jöttem ide, sajnos nem volt hasonló jellegű könyv a piacon, amiből felkészülhettem volna, így mindenen végig kellett mennem ahhoz, hogy teljesen "berendezkedjem" itt. Sok-sok "tanulópénzt" fizetve megtapasztaltam mindazt, amit ma az olvasó a könyvben megtalál. Elsősorban azoknak szól a kötet, akik Angliába készülnek tanulni, és dolgozni. Akik karrierváltás miatt szeretnének az Egyesült Királyságba jönni, azoknak is nagyon sok hasznos, és remek információt gyűjtöttem össze a karrierépítéssel kapcsolatban. Csak példaként: eladóból hogy lehet valaki boltvezető. Felszolgálóból étteremvezető, mennyit kereshet ezzel. Milyen iskolák, tanfolyamok vannak ingyen, és hol-hogyan hasznosíthatóak. A "fizetősek" mennyibe kerülnek, ide tartoznak például a nyelviskolák árai és elérhetőségei is.”

Szalai István jó lehetőségnek tartja a külföldi érvényesülést, de szerinte a magyaroknak a lehető legjobb választása mindenképpen az angliai területek választása, hiszen több előnnyel is rendelkezik. „A távolság sem olyan hatalmas, 2 óra repülővel, illetve Európai Uniós ország, ahol munkavállalási, és tanulmányi vízum nélkül lehet dolgozni minden magyar állampolgárnak. Szóval én jó lehetőségnek tartom, ha valaki ezt az országot jelöli meg úti célként, tanulmányi, illetve munkavállalási tervekkel.” – meséli az író, aki azt is elárulta, hogy mi vette rá arra, hogy megírja ezt a könyvet.

„A könyv megírására tulajdonképpen az élet vezetett rá. Az elmúlt 7 év alatt nagyon sokan megkerestek, hogy segítsek bankszámlát nyitni, TB kártyát szerezni, orvosnál regisztrálni, állast, szállást találni. Tehát azt vettem észre, hogy az ideérkezők nagyon tapasztalatlanok, és sok segítségre van szükségük, hogy könnyebben elinduljanak itt Angliában. Ezek után úgy döntöttem, ha mindazt, amit tudok, összegyűjtöm és egy kötetben megírom, akkor szélesebb körben segíthetek. Ez így is történt, majd kerestem egy magyarországi kiadót, és a segítségükkel szeptember végén megjelent a könyv.”

Az információkat az évek során megszerzett személyes tapasztalataim alapján gyűjtöttem össze. Az adatok ellenőrzöttek, és a valóságnak megfelelnek. Természetesen nem tekinthető egy angliai"szentírásnak", viszont ami benne van az mind személyes gyűjtések halmaza. Amikor ide érkeztem azonnal szembesültem azzal, hogy ha itt szeretnék élni hosszú távon, akkor sok mindenben meg kell változzak. Például Magyarországon lakásban laktam külön, itt eleinte egy pici szobában kellett laknom és többen éltünk egy házban. A konyha, wc, használata is közös volt, és a vásárlási szokásaim is megváltoztak. Nem napi úgynevezett "tej, kenyér, szalámi" vásárlást folytattam, hanem hetente mentem bevásárolni.”

Az iromány, melynek címe Minden, amit tudni kell mielőtt dolgozni vagy tanulni indulnék Angliába, kapható az ország összes nagy könyváruházában, Szalai István pedig mindenkinek sok sikert és zökkenőmentes életkezdést kíván Angliában, legyen szó akár tanulásról, vagy éppen munkavállalásról.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier