|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Senkit sem érdekelt az Összefogás koncert
index.hu 2012. február 20., hétfő 09:33
Nem sok magyart érdekelt az Összefogás koncert, habár a fellépők között ott volt Király Viktor, Caramel és Tóth Vera is.
Pár százan voltak kíváncsiak az Összefogás koncert műsorára Budapesten vasárnap. A koncert célja az volt, hogy a 2012 forintos jegyekből befolyó bevételt - költségek levonása után - felajánlják az államadósság elleni alapnak. Pedig a line-up elég erős volt: három megasztárt lehetett volna megtölteni a fellépőkkel, LL Juniortól a Kozmixon át Tóth Vera és Király Linda is fellépett a legalább 12 ezer főt befogadni képes Papp László sportarénában. Ehhez képest pangott az aréna, a büfék nem is üzemeltek, a ruhatárban csak néhány kabát árválkodott. A fellépő zenészeket kissé zavarta, hogy ilyen kevesen jöttek el, bár igazán egyikük sem panaszkodott: LL Junior szerint akkor is megéri az összefogásról énekelni, jótékony koncerten fellépni, ha csak hárman vannak a nézőtéren. Tóth Vera pedig egyenesen önkívületi állapotba került, hogy Király Lindával és Veres Mónikával hármasban elénekelhették az Ill always love you-t Whitney Houston emlékére. Fellépett továbbá a Bon-bon, Caramel, a Mystery Gang, tehát főként a Neményi-istálló zenészei illetve a Király-család tagjai, a teljes műsor itt. A koncertről egyébként az MTV felvételt készített, a kétszer egyórás koncertfilmet április 7-én vetíti majd a köztévé. Az biztos, hogy az előadók és a színpadtechnika is simán elbírt volna tízszer ennyi nézőt, ahogy az államadósság elleni összefogást kiötlő és a produkció felénél pár perces beszédet elmondó Rédly Elemér győri katolikus plébános is. Rédly kezdeményezésére eddig 200 millió forint gyűlt össze tavaly április óta, amely ugyan "csepp a tengerben, de a tenger is sok-sok cseppből áll". Szerinte fontos kiállni egymásért, és a kormány, illetve a miniszterelnök mellett, akinek vezérletével keresztényibbé válhat az ország, és megszabadulhat az adósságtehertől is.
Ez annak fényében volt meglepő, hogy a rendezvény kifejezetten politikamentesnek lett meghirdetve, és eddig a pontig Dj Dominiquetól kezdve a kozmixos Lalán át mindenki tartotta is magát ehhez, sőt elmondásuk alapján ez is sokat nyomott a latban ahhoz, hogy eljöjjenek. Rédly szerint kétféle magyar ember nyúlhatna most a zsebébe, hogy az államadósság visszafizetésében részt vegyen: azok, akik okozták, és azok, akik becsülettel gazdagodtak meg, és most van mit a tejbe aprítani. Majd szóba hozta a jobboldali újságírók által szervezett Békemenetet is, ahová több mint százezren elmentek, ezért is sajnálta, hogy most nem sikerült ennyi embert mozgósítani. Nem véletlenül utalt Rédly a Békemenetre, hiszen háromféle nézőtípussal lehetett találkozni: 1.) A Facebookon jegyet nyert, felhőtlenül szórakozó fiatallal; 2.) Valamelyik fellépő rokonával, barátjával; 3.) A Békemenetre is kilátogató, ide is az összefogás jegyében érkező, kormánypárti választópolgárral. Utóbbiak tipikusan idősebbek voltak és a karzaton ültek. A zenét kicsit hangosnak találták, de ami igazán zavarta őket, hogy a rendezvény nem volt rendesen meghirdetve, ezért csak kevesen jöttek el rá. Volt egyéként egy negyedik nézőtípus is, valójában csak egy ilyennel találkoztunk, aki a magasztos célról kevesett hallott, csak látta, hogy lesz Caramel, és eljött. A nagyon is vidám Tóth Vera különvéleménye szerint egyébként inkább a közeli Aréna Plázába mentek az emberek, de most kaptuk a hírt, hogy ott a boltok este 7-kor bezártak, szóval simán lehetett az is, hogy a vasárnap délután-esti időpont talán nem a legideálisabb a nemzeti összefogásra, pedig a családosokra kifejezetten figyeltek, a gyerekek ingyen jöhettek be és rohangálhattak az üres nézőtéren. "Amit itt lász, az 50 millió forint" - érzékeltette a bulit összehozó, zenei és filmes procuderként is ismert Neményi Ádám az Indexnek, nem csupán jószándékból lett összerakva a vasárnapi gála. Az anyagiakat firtató kérdésünkre Neményi elmondta, a sportarénáért a produkciónak nem kellett fizetnie, azt a kulturális tárcaként is funkciónáló Nemzeti Erőforrás minisztériuma biztosította a részükre. Hogy ez valójában mekkora állami támogatást jelent (fűtés, világítás etc.), nem tudta megmondani. "Nyolc hónapja szervezem ezt a koncertet, de hiába próbálkoztam a sajtóban, a Magyar Televízió is csak kedden adta le először az esemény reklámszpotját" - keresgélte az okait annak, hogy ilyen kevesen jönnek el. Ráadásul a megjelentek egy része ingyen nyert belépést az eseményre, bár ez Neményi szerint mindössze száz vendég lehetett. A producer szerint a koncert önköltsége, az ingyen fellépőkkel és az állam részéről ingyen megkapott sportarénával összesen körülbelül 1-2 millió forintba került, bár azt nem pontosan értettük, hogy be lettek-e kalkulálva az elhangzott dalok után fizetendő jogdíjak, illetve az sem volt világos, mekkora költségeket szenvedett el az állam a sportaréna egynapos nyitvatartásával. Mivel a pár száz fős nézősereg kb. 400 ezer forintot hozhatott a konyhára, a várható veszteséget a producernek saját zsebből kell kifizetnie, de ígérte, jövő héten pontosabb számokkal tud szolgálni. Így tehát még az is előfordulhat, hogy az államadósság nemhogy csökkent volna, de nőtt is a koncert után. Az államadósságcsökkentő bulisorozat a producer szándékai szerint a nyögvenyelős kezdés ellenére sem állna meg Győrben és Budapesten, a következő állomások Debrecen és Pécs lehetnek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Összefogás koncert, L.L. Junior, Vásáry André, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, Kullai Timi, megasztár, caramel, fellépés, prügyi duó, csillag születik, kiesett, Hien, érettségi, továbbtanulás, felsőoktatás, eljegyzés, házasság, Megasztár, párkapcsolat, Szecsődi Karcsi, Lady Gaga, Király Linda, Eurovízió, Dalfesztivál, siker, megújulás, tehetség, vélemény, rap, curtis, mr. busta, majka, sziget, fesztivál, zenekar, rúzsa magdi, nemzeti vágta, trokán nóra, rákasi károly, geszti pét, nagy duett, frizbi, egészség, szűrés, tabáni istván, sp, ganxsta zolee, hajdú péter, kefír, v-tech, tehetségkutató, dal, rapper, caramell, széles iza, újpest, vörösiszap, árvíz, segély, adomány, brasch bence, csajozás, video, klip, lakatos yvette, Bartók eszter, Bódi, margó, összeesett, rihanna, chris, brown,
|
|