Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Sikertelen főbíróválasztás
MTI
2008. december 09., kedd 07:00
Az Országgyűlés hétfőn nem választotta meg Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Sólyom László köztársasági elnök a sikertelen titkos szavazás után kemény szavakkal bírálta a döntést és az MSZP elutasító érveit, ugyanakkor bejelentette, hogy újra jelöli Havasiné Orbán Máriát.

Az Országgyűlés 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett utasította el a jelöltet, akinek a megválasztáshoz 257 szavazatra lett volna szüksége. A Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF előzetesen jelezte, hogy támogatja a jelöltet, míg a MSZP-frakció lelkiismereti szavazást rendelt el. Szocialista politikusok korábban kifogásolták Havasiné Orbán Mária reformelképzeléseinek túl gyors menetét, illetve hiányolták a jelölt megfelelő tudományos hátterét.
Az államfő a sikertelen szavazás után kemény szavakkal bírálta a döntést és az MSZP-t is: megmagyarázhatatlannak, felelőtlennek és kártékonynak nevezte, hogy a parlament nem választotta meg a főbírójelöltet. Kijelentette: azok az érvek, amelyek az MSZP részéről elhangzottak, szégyellni valóak. Hozzátette: alkotmányellenes gondolkodásmód az, hogy a szocialista párt amellett, hogy elismerte a jelölt szakmai múltját és programját, a tudományos munkát és a nyelvtudást kéri rajta számon. Nincs olyan jogszabály, amely ilyen feltételeket tartalmazna - jelentette ki.
Sólyom László azt is kijelentette: "tűrhetetlen arra hivatkozni, hogy az illetőnek valamilyen távoli rokona a Fidesznél dolgozik". Hozzátette: nincs jobb- vagy baloldali bíró, bíró van, aki a törvénynek és a lelkiismeretének van alávetve. Hajánál fogva előrángatott érvekkel egy ilyen döntést hozni, amikor mindenki tisztában van azzal, hogy milyen helyzetben vannak a bíróságok, milyen sürgős lett volna, hogy legyen végre elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak, nagyon kártékony - hangsúlyozta.
Sólyom László ugyanakkor azt is közölte: újra jelöli a főbírói tisztségre Havasiné Orbán Máriát, ezzel alkalmat ad a parlamentnek arra, hogy ezt a hibás döntést kijavítsa.
Havasiné Orbán Mária a szavazást követően azt mondta: bírói tevékenységének soha nem volt politikai színezete, és mint mondta, soha nem is lesz. Hozzátette: a bíróságon a reformokat már el kellett volna kezdeni, nem tegnap, hanem tegnapelőtt. Újságírói kérdésre közölte: soha, semmilyen politikai tényezőt nem kíván meggyőzni a saját személyéről.     
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az államfő nyilatkozatára reagálva azt közölte, hogy a szocialista frakció szerint az államfőnek nem dolga a független mandátummal rendelkező országgyűlési képviselők szavazatának minősítése, képviselők és frakciók sértegetése; az alkotmány szerint a köztársasági elnök kizárólagos joga a jelölés, az Országgyűlésé pedig a döntés. Lendvai Ildikó szerint, amennyiben Sólyom László köztársasági elnök újra a parlament elé terjeszti jelöltjét, a szocialista frakció, ahogy most is tette, felelősen mérlegelni fogja érveit.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor úgy vélte, hogy a szocialisták már a jogállam alapintézményeinek működését veszélyeztetik, amikor "mondvacsinált indokokkal blokkolják" a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztását. "Okkal feltételezhetjük, hogy ha a szocialisták ennyire ellene vannak annak, hogy a jogállam alapintézményei megszilárduljanak, rendesen működjenek, felelős vezetők irányíthassák őket, akkor a zavart szándékosan idézik elő", mégpedig azért, mert az a céljuk, hogy a politikai befolyásolás lehetőségét megteremtsék ezekben az intézményekben - fogalmazott.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy nem sikerült megválasztani a főbírójelöltet, ami szerinte azért is komoly baj, mert nemsokára véget ér a mostani ülésszak, és csak hónapok múlva ül össze az Országgyűlés, eközben pedig egyre tartósabb lesz a Legfelsőbb Bíróság működése körüli bizonytalanság. Fodor Gábor hangsúlyozta: az SZDSZ támogatta Havasiné Orbán Mária megválasztását és ha Sólyom László újrajelöli őt, akkor a szabad demokraták ismét támogatni fogják.
Havasiné Orbán Mária az államfő második jelöltje a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára, miután az első jelölt, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban szintén nem kapta meg a szükséges kétharmados szavazattöbbséget. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak a hatéves mandátuma június végén járt le.

Eddigi hozzászólások:
 dr.Györky Zoltán - 2008-12-10 13:48:07
  Anno fidesznyik trükkel elnöki székbe,- s nem királyi, egyeduralkodói trónra ültetett lúzer, öszvér-makacssággal ismét "hozta "formáját", és kompromisszumképtelenségével gyártja a "kis lúzeket" akár még amai viszonyokhoz képest "jó"j ,-de érezhetően, kitapinthatóan jobbra húzó, (igaz a mai tudatlanságával együtt gőgös,rátarti bírói karban ez ma "természetes" kötődés) "szakemberekből".Idézet,régi nótából: Sajnálom szegényt ( s ) a következőt".Slyom zölből lila lett.Igazán elrepülhetne valami neki jó helyre és, ott is maradhatna,mindétig,Nem diktálni,egyezetetni,-a demokrácia kompromisszumokkal s nem hatáskőrt túllépő öszvérek kirohanásainak megfelelően müködik.Remélem.

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier