Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Somogyban kilencből öt hulladéklerakót zártak be
MTI
2009. július 17., péntek 09:46
Somogyban kilenc hulladéklerakó közül ötöt be kellett zárni, mert nem felelnek meg az uniós környezetvédelmi szabályoknak.

Minden településen megoldott a szemétszállítás, és marad a megszokott szállítási rend, de sok helyről 50-60 kilométerre kell vinni a hulladékot. Emiatt, s mivel a korszerű hulladéklerakókban többe kerül a kezelés, a költségek, s ezzel a szemétdíj is emelkedik a Kaposvár környéki településeken - mondta Petes Tamás, a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt.szolgáltatási és marketingigazgatója az MTI-nek pénteken. Hozzátette: számításaik szerint 40 százalékkal kellene emelni a közszolgáltatási díjat ahhoz, hogy erre a többletköltségre fedezetet nyújtson. Somogy megyében a marcali, az ordacsehi, a somi és a kaposvári felel meg az uniós előírásoknak, így ezek továbbra is fogadják a hulladékot - közölte az MTI-vel Szvitacsné Marton Katalin, a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség osztályvezetője. Tájékoztatása szerit az Európai Unió által megadott határidőig, azaz csütörtökig a somogyi lerakóhelyek közül be kellett bezárni a nagyatádi, a tabi, a kaposmérői és a zamárdi telepet.

A balatonkeresztúri lerakó már tavaly bezárt, a kaposmérői átmenetileg, ugyanis azt az uniós előírásoknak megfelelően korszerűsítik és ismét megnyitják majd - tette hozzá az osztályvezető. Kaposváron uniós támogatással terveznek megvalósítani egy hatmilliárd forint értékű beruházást három éven belül, több mint 100 település hulladékának elhelyezésére és korszerű kezelésére.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier