|
Sosem látott agresszív lefolyású vírus a H1N1
Független Hírügynökség
2009. december 02., szerda 09:31
Ennyire agresszív, gyors lefolyású betegséget még nem láttunk! - mondta Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója azon a tájékoztatón, amelyen Falus Ferenc országos tiszti főorvossal közösen hivatalosan is bejelentették annak a 21 éves kismamának a halálát, aki kedd reggel hunyt el a H1N1 vírus szövődményében.
A főorvos hangsúlyozta, ezután az eset után a klinika valamennyi, eddig bizonytalankodó orvosa beoltatta magát. Falus Ferenc bejelentette: eddig 15 ember halálát okozta az újinfluenza, és emiatt 22-en vannak kórházi intenzív osztályon jelenleg. Becslések szerint 50-70 ezer ember esett át eddig a fertőzésen, és összesen 1,7 millió ember kapta meg a védőoltást. Az országos tiszti főorvos is azt hangsúlyozta, ezután az eset után a legnagyobb felelőtlenség, ha valaki lebeszéli az embereket az oltásról. Falus Ferenc azt mondta: "tűrhetetlen, hogy egy gyógyítható, megelőzhető betegséget nem előzünk meg. Ettől féltünk, hogy egy egészséges fiatalt elveszíthetünk, mert nem védekeztünk."
Gál János elmondta: a 21 éves, 6 hónapos terhes kismama csütörtökön saját lábán ment be a klinikára, de már aznap az intenzív osztályra, gépi lélegeztetésre került. Pénteken már olyan súlyos állapotban volt, hogy ezzel a módszerrel már nem tudtak elég oxigént juttatni a tüdejébe, így az eddigi legkorszerűbb ECMO eljárással kivezették a vérét, oxigénnel dúsították, majd visszavezették a vért a szervezetébe.
Vasárnap délután úgy tűnt sikerült annyira javítani a tüdő állapotán, hogy levették erről a gépről, viszont kiderült a vírus közben megtámadta a veséjét és a szívét is. Hétfőn délelőtt ismét válságossá vált az állapota, leállt a veséje, keringési zavarok léptek fel. Délután a szülészek úgy döntöttek császármetszéssel világra segítik a magzatot, de nem volt életképes. A kismamát a legkorszerűbb eljárásokkal próbálták kezelni, többször újraélesztették, de kedd reggel meghalt.
A klinika igazgatója hangsúlyozta: eddig azok közül a kismamák közül, akik lélegeztető gépre kerültek még egyiket sem tudták levenni onnan. Az influenza elleni oltásról pedig azt mondta: lehet ellene érveket felhozni, de azt is tudni kell, hogy az oltás szövődményeiből eddig mindig sikerült kihozni a betegeket, a vírus szövődményeiből nem mindig.
Falus Ferenc a többi jelenleg intenzíven kezelt kismamáról elmondta: nagyon súlyos az állapota a Szegeden több hete lélegeztető gépen, mélyaltatásban tartott terhes nőnek. A Győrben és a budapesti klinikán kezelt másik, 26 éves várandós nőnek továbbra is életveszélyes az állapota, de "van remény". Felhívta a figyelmet arra: egyik kismama sem volt beoltva a H1N1 ellen, pedig megtehették volna, hiszen szeptember 29-e óta hozzáférhető a vakcina. Megismételte: az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján a veszélyeztetett csoportok között is a legnagyobb rizikónak a 2 év alatti gyermekek és a terhes nők vannak kitéve.
Az eddigi halálesetekről az országos tiszti főorvos elmondta: a 15 elhunytból 3 volt, aki 15-29 éves, 7, aki 30-59, és 5, aki 60 év fölötti volt. A halálesetek az ország 8 megyéjét érintették: Pest, Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom és Tolna.
Az eddigi oltásokról az országos tiszti főorvos elmondta: 1,2-1,3 millió ember kapta meg az ingyenes oltást és 400-500 ezren a térítésest. Az oltópontokon, amelyen egyszerűbben lehet felvenni a pénzért adható vakcinát eddig 20 ezer 145 ember kapta meg az oltást.
A tájékoztató után derült ki, hogy kedden a zalaegerszegi kórházban elhunyt az újinfluenza 16. áldozata, egy 24 éves férfi. Túlsúlyos volt, de más krónikus betegségben nem szenvedett a fertőzés előtt.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ÁNTSZ, influenza, vakcina, influenza, baktérium, oltás, vírus, szervezet, ellenszer, felfedezés, gyógyszer, vakcina, h1n1, kockázat, antsz, betegség, halál, beteg, kórház, zimány, hipochonder, H1N1, oltóanyag, adócsalás, omnives, plasztika, sertésinfluenza, járvány, terry, black, nemedi, mari, manipuláció, voksan, virag, robert, pattinson, twilight, hien, kismama, virus, bkv, igazgato, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|