Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Stohl András a vádlottak padjára ül
FN.hu
2010. szeptember 21., kedd 08:54
Lapinformációk szerint a Dunakeszi Rendőrkapitányság hétfőn vádemelési javaslattal továbbadta a színész-műsorvezető nyomozati anyagát az ügyészségnek.

Mint ismeretes, Stohl András május 8-án hajnalban okozott súlyos közlekedési balesetet részegen és kábítószer hatása alatt. Frontálisan nekiütközött Fót és Budapest között két vele szabályosan szemben közlekedő autónak. Az egyik sofőrje, Kaincz Pál súlyos combnyaktörést, míg a másik autóban ülők közül pedig többen nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtek, de a baleset okozta lelki sérüléseket a mai napig szenvedik.

A híresség ellen a vád súlyos közlekedési baleset okozása ittas és bódult állapotban. A nyomozást azóta többször meghosszabbították. A rendőrség bővebb tájékoztatást a balesettel kapcsolatban hétfőre ígért. A dunakeszi kapitányság vezetője, dr. Kovács László rendőr ezredes sajtótájékoztatót tart a Pest megyei főkapitány felkérésére.

Hogy mikor áll majd a vádlottak padjára Stohl András a bíróságon, nem tudni, de elképzelhető, hogy ebben az évben már nem tárgyalják a sztár ügyét.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier