Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Strauss-Kahn egyszemélyes cellát követelt
NapiászOnline/Ouest-France/Zs. A.
2011. május 18., szerda 13:40
Egy szobalány ellen elkövetett szexuális zaklatásért a francia szocialista párt volt vezetőjét előzetesen fogságba vették szombaton New Yorkban. Az őrizet Strauss-Kahn esetleges szökését előzte meg.

A vádlott szobájából eltűntek személyes tárgyai, mobiljával együtt. Persze, hiszen együtt reggelizett tanújával- állította egy neve elhallgatását kérő személy a törvényszék előtt.  Ő nem az a típus, aki csak úgy kereket oldana egy repülővel. A volt szocialista pártvezetőt szombaton vették őrizetbe. A Nemzetközi Valutaalap mostani vezetője egyszemélyes cellát követelt a Rikers Island börtönben. Óvadék (1 millió dollár) ellenében nem védekezhet szabadlábon, ám tegnap az összeg kifizetése után engedélyezték neki azt, hogy a lányánál tartózkodhasson.

A vád szerint a politikus hatodmagával orálisan, és análisan is szexuális zaklatást követett el egy szobalányon. Az áldozat a New-Yorki Sofitel hotel 32 éves komornája. A cseléd határozottan megnevezte Strauss-Kahn-t támadói között. Testén valóban felfedezhetőek voltak karmolás nyomok, amit a feltételezések alapján valóban okozhatott erőszak. Vallomása után az asszony fekete csuhában hagyta el a bíróságot, hogy véletlenül se ismerjék fel a fotósok. A Valutaalap vezetője feletti végleges ítélet öt napnál hamarabb nem várható.

A New York Post megerősítette, hogy a nő egy guineai bevándorló, aki a Bronxban élő fivére és a szomszédjai szerint hithű muzulmán és fejkendőt is visel.

(Ouest-France, 2011. 05. 17.)

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier