Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Súlyos, de nem életveszélyes Törőcsik állapota
www.origo.hu
2010. augusztus 27., péntek 10:10
Az origo.hu az Állami Egészségügyi Központtól úgy értesült, hogy nem volt szükség műtétre, de Törőcsik állapotát, amely súlyos, de nem életveszélyes, folyamatosan ellenőrzik.

Kórházba kellett szállítani a korábbi legendás futballistát, Törőcsik Andrást. Az Újpest egykori játékosa stroke-ot kapott, először a Nyírő Gyula Kórházba szállították, onnan került át a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központba.

Az MTI szerint Törőcsiket azon az osztályon kezelik, ahol az elmúlt esztendőben a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari súlyosan sérült pilótája, a brazil Felipe Massa is feküdt. Törőcsiket délután meglátogatta, Nyilasi Tibor, aki a Sport1 tv-csatornán elmondta, hogy tudomása szerint volt válogatott játékostársa egy hete lett rosszul, akkor kórházba ment, aztán CT-vizsgálaton esett át.

Valószínűleg beüthette a fejét. "Az orvosok  bizakodóak" - fogalmazott Nyilasi.

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ pénteken közleményben ad tájékoztatást Törőcsik András állapotáról. A Nemzeti Sport úgy tudja, Törőcsik otthonában elesett és beverte a fejét, agyában vérrög keletkezett.

Az ötvenöt éves labdarúgó negyvenötször szerepelt a válogatottban, részt vett az 1978-as és 82-es világbajnokságokon, összesen tizenkét gólt szerzett címeres mezben. Törőcsik kivételes cselezőkészségével és rúgótechnikájával vált közönségkedvenccé.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier