|
Szabadlábon a Nemzeti Őrsereg vádlottai
MTI
2008. november 10., hétfő 06:50
Vasárnapra virradóra elengedte a szlovák rendőrség a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg 28 tagját, akiket tiltott önkényuralmi jelképek viselése és az emberi szabadságjogok elleni propaganda gyanújával szombaton állítottak elő Királyhelmecen.
Szerencsés János kassai magyar főkonzul az MTI pozsonyi tudósítójának elmondta: a kassai megyei rendőrfőkapitánytól vasárnap délelőtt kapott hivatalos tájékoztatást, miszerint mind a 28 előállított magyar állampolgárt kihallgatták és bűnvádi eljárást indítottak ellenük. A gyanúsítottak nem tanúsítottak ellenállást, együttműködőek voltak, ezért kényszerítő eszközöket sem alkalmaztak ellenük, s úgy tudni, hogy vasárnapra virradóan mindnyájan visszatértek Magyarországra. A szlovák bíróság hat hónaptól négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti őket.
A negyvenegy Magyarországról Királyhelmecre érkezett személy közül 28-an viseltek egyenruhát. Mindnyájan a Felvidék 1938-as visszacsatolásának évfordulóján akartak a határhoz közeli kisvárosban megkoszorúzni két világháborús emlékművet, de mert a szándékukról előre nem tettek bejelentést, közülük a szlovák rendőrség a 28 egyenruhát viselő személyt előállította. Mivel a szlovák törvények a háromnál több személyből álló csoportos közterületi fellépést bejelentéshez kötik, a koszorú elhelyezését csak két személynek engedték meg.
Az egyenruhások megjelenése a legfelsőbb szlovák politikai vezetők felháborodását váltotta. Robert Fico kormányfő a belügyminisztere és a külügyminisztere társaságában szombaton este rendkívüli sajtótájékoztatón emelte fel a szavát az ellen, hogy a független Szlovákia területén "egyenruhás magyar nácik" népszerűsítsék az eszméiket. Robert Kalinák belügyminiszter szerint a 28 személy "a Szálasi-féle náci egyenruha másolatát" öltötte magára. Ján Kubis külügyminiszter közölte az újságírókkal, hogy a királyhelmeci eseményt követően telefonon beszélt Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel, akinek értésére hozta a hasonló fellépéseket elutasító szlovák álláspontot.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
zóna taxi, bíróság, szabadláb, damu roland, még nem megy börtönbe, szabadlábon, Galambos Lajos, vádemelés, kémkedés, titkosszolgálat, Boljkovac, háborús bűnök, felmentés, futbal, bundabotrány, vesztegetés, videoton, Repülős Gizi, tolvaj, elfogás, bicsérd, bankrablás, gyanúsított, pécs, taxisgyilkosság, rendőrség, west balkán, tragádia, west balkan, gyanusitott, diszkotragedia, előzetes, ügyész, támadó, tanú, szikszai rémusz, jóban rosszban, várnagy előd, damu, TV2, kirúgta, elfogták, bűnügy, george, michael, ribéry, botrány, prostituált, Schobert, norbi, fegyver, vador, illegalis, co, raffal, garazdasag, elozetes, marian, sztojka, terror, magyarok, nyilai, fajtalankodas, nemi, eroszak, szemerem, pedofil, ossejt, Kocsma, Garázdaság, Alkohol, Részeg, BíróságElőttCsempész, VonatbalesetMonorierdő,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|