|
Szabálysértés miatt vitték be az egri gárdistákat
Független Hírügynökség
2009. augusztus 21., péntek 08:44
Szabálysértés miatt vitték el szerdán Egerben a 21 Magyar Gárda egyenruhába öltözött embert - közölte csütörtökön a rendőrség. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán még nem nyilatkozott az esetről, csütörtöki tájékoztatásuk szerint a Magyar Gárda egyenruháját viselők a Dobó téren sorakoztak fel és az Egri Lokálpatrióta Egylet fáklyás megemlékezéséhez akartak csatlakozni, de a szervezők ebbe nem egyeztek bele. A gárda-egyenruhások a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem hagyták el a helyszínt, ezért kellett előállítani őket - tájékoztatott a rendőrség.
A rendőrség felszólítására sem mentek haza a feloszlatott gárda tagjai, ezért igazoltatták, majd előállították őket a rendőrök. A Heves megyei rendőrök szerint az alakzatban, vezényszóra történő vonulásukat akarták megakadályozni az igazoltatással. Az előállítások pedig "a többszöri felszólítás ellenére történő szabálysértések miatt" történtek - közölte a megyei rendőrség. Mint ismert, a Fővárosi Ítélőtábla július elsején másodfokon is feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet. A Jobbik emiatt először július 4-én, majd július 11-én tüntetett a fővárosban. A demonstrációkon Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Kiss Róbert, a gárda főkapitánya a tömeg előtt kijelentette: újjáalakították a Magyar Gárda Mozgalmat. A második demonstrációt követő héten a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta: a július 11-i Szabadság téri demonstrációval kapcsolatban a rendőrség törvény vagy más hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntett, valamint egyesülési joggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz. Csütürtükön az Új Magyar Dárda Mozgalom bejelentette, ünnepélyes eskütételt tart szombat délután Szentendrén. A közlemény írói szerint az Új Magyar Gárda Mozgalom nem jogutódja a feloszlatott Magyar Gárda Egyesületnek. A közleményben megjegyzik, a rendezvényt magánterületen tartják, ennek ellenére a rendőrség kijelentette, hogy szükség esetén feloszlatja az eskütételt. Ezért az új mozgalom ügyvédeket hívott a helyszínre, és jelen lesz a gárda úgynevezett biztonsági szolgálata is, hogy - ahogy ők fogalmaztak - megakadályozzák "a jogellenes hatósági lépések elkövetését".
A szombati eskütétellel kapcsolatban Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: amennyiben valóban megtörténik, a rendőröknek intézkedniük kell, ugyanis a gárdisták ezzel törvényt sértenek. Hozzátette: a rendőrségnek ilyen esetekben joga van magánterületre bemenni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kigyulladás, busz, erdély, zarándokok, Sziget, belépőjegy, áfakulcs, fesztivál, kupon, támogatás, paralimpia, úszó, debrecen, eb, arany, szepsi györgy, fifa, érdemrend, Harrach, abortusz, tabletta, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, születésszám, halál, népesség, demográfia, móri bankrablás, nyomravezető, per, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, abortusztabletta, MSZP, magzati védelem, gyermekbántalmazás, verés, elhanyagoltság, youtube, video, feltöltés, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, rekordok, bl, hallhatatlan, csarnok, Gera Zoltán, játszik, újra, gyászol, elhunyt, elek gyula, Compact disco, eurovíziós dalfesztivál, kompetenciamérés, szövegértés, matematika, real, bajnok, bilbaó, spanyol, Mirandes, Espanyol, bajnokság, labdarúgás, olimpia, kézilabda, női válogatott, kiesett,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|