|
Szakértők szerint kormányválságok sora jöhet a régióban
MTI
2009. március 29., vasárnap 14:10
További kormányválságokra kell számítani a kelet-közép-európai régióban és a Balkánon - mondták az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója és Tóth-Czifra András, a Vision Consulting elemzője arról is beszélt, hogy megerősödhetnek-e a szélsőségesek a kormányválság sújtotta országokban. Azok az országok vannak veszélyben, ahol kicsi a kormánytöbbség vagy olyan kormánykoalíció van, amely nem homogén pártokból áll össze. Mindegyik kormányválság előtt álló országra igaz az, hogy kormányuk nem képes kezelni a gazdasági válságot, fizetési gondokkal küzd - hangsúlyozta Gyarmati István. Tóth-Czifra András is arról beszélt, hogy "fogunk még látni kormánybukásokat" a régióban, de sokszor ez nem lesz olyan szembetűnő mint Magyarországon, Csehországban vagy Lettországban. Például Bulgáriában is valószínűleg meg fog bukni a kormány a nyári választásokon, de ez valószínűleg nem kap majd akkora figyelmet, hiszen nem előre hozott választásról lesz szó. Valószínűleg a román kormány is leköszön ebben az évben, ott pedig rá lehet fogni az elnökválasztásra a történteket. Emellett Horvátországban sem stabil a kormány - mutatott rá. Amíg Lettországban és Magyarországon teljesen nyilvánvaló, hogy a gazdasági válság miatt kellett távoznia a kormányfőnek, addig Csehországban egy napi politikához tartozó vesztegetési ügy vezetett a kormány bukásához - elemezte a helyzetet a szakértő. Olyan országokat fenyeget leginkább a kormányválság veszélye, ahol a reformokat rosszul kommunikálták. Szintén közös ezekben az országokban, hogy a távozó kabineteknek van alternatívája, amely a helyébe léphet - tette hozzá.
A két szakember egyetértett abban, hogy a legnagyobb veszélyben Ukrajna van, ahol minden tényező adott egy komoly kormányválsághoz. Az elemzők szerint nincs jelentősége annak, hogy melyik országban milyen színezetű kormány van hatalmon. A jelenlegi helyzetben annak van a legkevesebb jelentősége, hogy egy kormány bal- vagy jobboldali - fogalmazott Tóth-Czifra András. Példákat említve kiemelte: Lettországban egy jobbközép kormány bukott meg és a helyébe is egy jobbközép kormány lépett. Csehországban is egy jobbközép kormány bukott meg. Magyarországon pedig baloldali kormány van válságban. Bulgáriában szintén baloldali kormányválság lehet - tette hozzá. A két szakértő azt is elemezte, hogy a kormányválságok hatására megerősödhetnek-e a szélsőségesek az adott országban. Tóth-Czifra András szerint a kormányválságok megerősítik az elittel szembeni szerveződéseket és szélsőségeseket. Csehország esetében például az EU-szkeptikus pártoknak kedvezhet a kormányválság, míg Magyarországon egyszerre profitálhat ebből az eltérő ideológiai hátterű Lehet Más a Politika és Jobbik - tette hozzá. Gyarmati István úgy vélte: a szélsőséges pártok népszerűbbé válhatnak az ilyen helyzetben. Így Magyarországon lehet, hogy a Jobbik bejut az Országgyűlésbe, míg Csehországban a kommunisták erősödhetnek meg még jobban. Ugyanakkor nem lehet a radikális erők komoly előretörésével számolni, a kormányváltás ugyanis "egyfajta szelep, amely levezeti a feszültséget". Az emberek akkor fordulnak inkább a szélsőséges irányzatok felé, ha nem látnak demokratikus alternatívát, demokratikus kitörési lehetőséget. Ez a helyzet most nem áll fenn a régió országaiban - tette hozzá.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám, ár, dragon, állomás, nasa,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|