|
Szakorvosok buszvezetői fizetéssel
hvg.hu
2011. augusztus 23., kedd 11:01
Egy szakorvos annyit keres, mint egy buszvezető. Az egészségügy egyik legnagyobb problémája az alacsony bérezés, és az ebből fakadó orvoselvándorlás. Egyelőre azonban nem látni, mi húzná ki az ágazatot a bajból.
"Ma annyit keres a MÁV Kórházban egy szakorvos, mint a buszvezetők, a főorvos fizetése pedig a mozdonyvezetőét sem éri el" - mondta a múlt heti HVG-ben megjelent interjújában Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Ahhoz pedig, hogy béreket emelhessenek az egészségügyben, több száz milliárd forintra lenne szükség.
A pénztelenségből adódó orvoselvándorlás megoldására már született egy döntés – havi plusz százezer forinttal motiválnák a rezidenseket –, ami egyelőre nem tűnik nagyon népszerűnek. Bár pontos adatok egyelőre nincsenek, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal szerint egyelőre százan jelentkeztek, hogy érdekli őket az ösztöndíj. A segyítségnyújtás egyik szépséghibája, hogy a jelentkezőknek vállalniuk kell, tíz évig a magyar egészségügyben maradnak, ám megélhetésüket csak öt évre biztosítják.
Ráadásul a havi plusz százezer forint valószínűleg senkit nem győz meg az itthon maradásról, hiszen a fenti összeggel együtt a rezidensek javadalmazása még mindig a töredéke a nyugat-európai béreknek. Inkább csak az amúgy is a hazai elhelyezkedés mellett lévők döntésének megerősítésére alkalmas, no meg egyfajta bérfeszültség előidézésére.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
méh, darázs, csípés, allergia, egészségügy, általános béremelés, orvosok, damu roland, testi sértés, per, szakorvos, Magyarország, külföldi munka, orvoshiány, energiaital, ÁNTSZ, Heim Pál, rosszullét, horkolás, CPAP, terápia, műtét, nav, szja, határidő, mobil, vasút, jegy, vonat, Barcelona, játékosok, fizetés, közmunka, borsod, 47 ezer, megélhetés, OMSZ, Milla, március 15, biztosítás, milliók, tartozás, telefonszámla, bérkompenzáció, fizetésnettó, bérezés, csúszás, képviselők, egykulcsos adó, kereset, Cserngeri Attila, musical, másodállás, válság, rendőrök, fizetés nélkül, ingyen munka, BAZ, valóvilág, cristofel, milliomos, fűtés, józsefváros, malév, csőd, Vasas, Magyar foci, Esztergályos Cecília, színészet, fellépés, NATO, fizeté, Honvédség, NAV, adó-visszafizetés, adó, jóváírás, válallatok, Alekosz, TV2, per, nyeremény, Összeesküvők, okostelefon, korosztályok, használat,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|