Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Százezredik látogatóját fogadta a Munkácsy-kiállítása
MTI
2011. április 02., szombat 11:10
Százezredik látogatóját fogadta pénteken a Magyar Nemzeti Galériában a Munkácsy Krisztus-trilógiáját bemutató tárlat, amely még április végéig várja a közönséget.
A szerencsés látogatókat Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója és Pákh Imre, a Munkácsy Alapítvány elnöke a festőről szóló díszalbummal és egy személyre szóló tárlatvezetéssel köszöntötte - olvasható a múzeum pénteki közleményében.
A 19. századi magyar festőóriás Krisztus-trilógiája november 23. óta látható a Magyar Nemzeti Galériában, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a március 15-ét megelőző hétfőn is nyitva tartott a Munkácsy-trilógiára kíváncsi látogatók előtt. A nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén rekordszámú, több mint 11 ezer látogatót fogadott a közgyűjtemény.
Április végéig még számos program kapcsolódik a Budapesten együtt először kiállított Krisztus-trilógiához, többek között egyházi vezetők tartanak különleges tárlatvezetéseket: szombaton Beer Miklós váci megyés püspök beszél a festményekről az érdeklődőknek, akiknek Szvorák Katalin is énekel, április 9-én Gáncs Péter evangélikus püspök mondja el gondolatait a képekről, utána Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész muzsikál, míg április 16-án Bogárdi Szabó István református püspök szól a három festményről, és Gryllus Dániel, a Kaláka együttes egyik frontembere lép fel.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier