Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Százmilliókat is beszedhetnek a traffipaxokkal
2008. január 21., hétfő 08:40
Hatalmas bevétele lehet évente a Fővárosi Önkormányzatnak abból, hogy májustól a közterület-felügyelők is traffipaxolhatnak majd Budapesten. Az esetleges szabálysértők adatait a BRFK kapná meg, ám a bevétel - részben - a főváros bukszáját hizlalja majd.
Tuti üzletbe foghat a Fővárosi Önkormányzat egy májustól hatályos jogszabály-módosítás nyomán. Ez ugyanis lehetőséget biztosít majd a közterület-felügyeletnek arra, hogy - a rendőrség mellett - ők is használhassanak traffipaxot
 
Ötven, egyenként többmilliós sebességmérővel figyelik majd az autósokat, az elképzelés szerint mégsem kerül majd egy fillérjébe sem a városnak a beruházás.
Danielisz Béla bűnmegelőzési tanácsnok szerint azt tervezik, hogy egy alvállalkozóval 50 sebességmérőt vásároltatnak, így Budapest jelentős kiadástól mentesül majd, ugyanis a traffipaxok ára 1,5-18 milliós ársávban mozog. A cégnek úgy érné meg a „beruházás”, hogy részesülnek majd a bevételekből.
 
"Óvatos vagyok és szkeptikus ezzel kapcsolatban" - közölte Danielisz a bevételi tervekkel kapcsolatban, és a közterület-felügyelők bírságainak szerény befizetési arányát hozta fel példának. A leginkább szabálytalan parkolás miatt kiszabott büntetéseknek az elmúlt években rendre csak 40-45 százalékát sikerült beszedni.
 
Ugyanakkor az is tény, hogy a 3-5 ezer forintos bírságok kevesebb, mint feléből évente 200-400 millió forint közötti bevétele volt az önkormányzatnak. Mivel májustól jelentősen megnő a közlekedési bírságok összege, joggal feltételezhető a bőségesnek ígérkező fővárosi bevétel. Ha például 61 km/órával közlekedik egy autós a jól megszokott városi útvonalon, és nem veszi észre a sofőr, hogy útjavítás miatt egy harmincas táblát kiraktak, máris 130 ezer forint a büntetés.
 
"Valóban, a parkolási bírságnak akár a többszöröse is befolyhat majd" - ismerte el Danielisz. A bűnmegelőzési tanácsnok ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a "közlekedési morál javítása a fontos, nem a pénz". A tervek szerint a Hungária körúton, a Rákóczi és a Budaörsi úton használnák leginkább a műszereket, mégpedig azért, mondta Danielisz, hogy a szabálytalanságot elkövető teherautósokat kiszűrhessék.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier