|
Százmilliós belvízkár a Palotási Mezőgazdasági Zrt.-nél
MTI
2010. április 29., csütörtök 09:29
A besenyszögi Palotási Mezőgazdasági Zrt. szántóterületeinek mintegy tizede, félezer hektárnyi földterülete marad vetetlenül a belvíz miatt.
Kalmár Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei cég elnök-vezérigazgatója jelezte: mindez csupán töredéke az utóbbi bő fél évben elszenvedett veszteségeiknek. Tájékoztatása szerint a múlt év augusztusában és szeptemberében összesen 650 hektáron elvetett lucerna és őszi káposztarepce teljesen kipusztult, miután a magok még az aszály idején kerültek a száraz talajba. Így csak a késő őszi esőzések során, a kelleténél később indultak csírázásnak. A sarjadó növények ezek után nem tudtak kellően megerősödni ahhoz, hogy átvészeljék a kemény telet. Ami pedig e két kultúrából tavaszra megmaradt, azt a belvíz tette tönkre végérvényesen – fogalmazott a vezető.
A 2300 hektárt elfoglaló őszi búzának és a 400 hektáron termesztett őszi árpának eddig nagyjából az egyötödét pusztította el a parcellákon jelenleg is több tíz hektárt elborító belvíz. Az idei tervekben szereplő 1100 hektár napraforgóból és 500 hektár kukoricából pedig még egyetlen szemet sem tudtak elvetni a cég munkatársai. A késlekedés meghaladja az egy hónapot, amely már az őszi munkákra és a jövő évi eredményességre is hatás van – tette hozzá. A szántóterületek megközelíthetetlensége nemcsak a tavaszi talajelőkészítő munkákat és a vetést hátráltatja, hanem a műtrágyázást és növényvédelmet is megnehezíti. A légi kijuttatás, illetve annak hiányosságai ugyancsak jelentős többletfeladatokkal, pluszkiadással, hozamkieséssel járnak.
Ebben az évben mindez összességében 100 millió forintos nagyságrendű árbevétel-kieséssel fenyegeti a Palotási Mezőgazdasági Zrt.-t – hangsúlyozta Kalmár Sándor. Ezek a veszteségek ráadásul a cég 1300-as létszámú szarvasmarhatelepének ez évre tervezett korszerűsítését is bizonytalanná teszik – vélekedett a szakember, aki elmondta: szándékaik szerint a nyár folyamán kezdenék el a tehenészet átfogó rekonstrukcióját. A bő egymilliárd forintos beruházás mintegy 40 százalékát az európai uniós EMVA keretből korábban elnyert pályázati forrásból finanszíroznák. Ám a belvízkárok egyedi kormányzati elbírálása és ennek megfelelő, differenciált minisztériumi segítségnyújtás nélkül reménytelennek tűnik belevágni a sürgető fejlesztésbe – magyarázta az elnök-vezérigazgató.
A besenyszögi Palotási Mezőgazdasági Zártkörű Részvénytársaság két vállalkozása közel száz embert foglalkoztat. A cég összesített éves nettó árbevétele 2 milliárd forint körüli. Kalmár Sándor elnök-vezérigazgató szerint a vállalkozás a nehéz természeti adottságok ellenére eredményesen gazdálkodik, az elemi károktól mentes években az átlagosan 14 aranykoronás minőségű földön is képesek kalászos gabonából az országos átlagot meghaladó, hektáronként 6 tonna feletti hozamokat elérni. 2009-ben azonban a szélsőséges időjárás mellett a - vezető álláspontja szerint manipulált – piaci körülmények is szerepet játszottak abban, hogy minden árunövényüket veszteséggel állították elő, és a 2008-ban még hektáronként 220-240 ezer forintos árbevételük tavaly megfeleződött.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
tűz, tűzoltók, miskolc, fű, Rakamaz, avar, nádas égett, jászságban, parlagfű, bírság, ellenőrzés, pollen, allergia, erdő, telepítés, hektár, természetvédelem, bor, pincészet, kolostor, szőlőtermesztés, kukorica, génmódosítás, megsemmisítés, domb, égés, vetőmag, génfertőzött, génmódosított, kitárcsázás, sziget, fesztivál, fellépők, balaton, tuz, langol, tuzolto, arviz, belviz, tisza, jasz, szolnok, erdo, facsemete, jegeso, agrar, lobbi, gazda, videk, maconka, gazdak, napraforgo, parlagfu, irtas, buntetes, mezogazdasag, buza, LudasiRóbert, Sport, Csepel, Kenu, JohnnyDepp, Bahamák, SzabóImreKörnyezetvédelmiTerületFelavatta, palotás petra, könyv, bécsi kávé, valóságshow,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|