|
Szerdától drágulhatnak a szociális otthonok
hvg.hu
2011. szeptember 19., hétfő 13:44
Négy százalékkal emelkedhetnek a térítési díjak a fővárosi szociális intézményekben.
Mintegy négy százalékkal emelkedhetnek a térítési díjak a főváros által fenntartott szociális intézményekben; a díjemelésekről szóló javaslat közgyűlés elé terjesztéséről hétfőn tárgyalt a főváros jogi, ügyrendi, kisebbségi és vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottsága. Az előterjesztést a Fidesz-KDNP képviselői támogatták, az MSZP ellenezte azt, míg az LMP tartózkodott a szavazásnál. A Jobbiknak nincs képviselője ebben a testületben.
A javaslatról szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés. Az önkormányzat az intézmények működőképességének megőrzésével és a jogszabály-módosításokkal indokolta az előterjesztést. Skultéti József, a szociálpolitikai osztály vezetője az ülésen elmondta, a főváros az ország legnagyobb "tartósbentlakást" biztosító ellátórendszerét tartja fenn; 22 intézményében, 47 telephelyen több mint 4 ezer dolgozóval, mintegy 10 ezer embert lát el. Az ellátottak idősek-, pszichiátriai betegek-, valamint fogyatékosok otthonaiban, továbbá hajléktalanszállókon élnek.
Emlékeztetett arra, hogy a fővárosi szociális ágazat költségvetése 775 millió forint "mínusszal" indult az idén. A takarékos gazdálkodás ellenére hat intézmény kér pótelőirányzatot, összesen mintegy 300 millió forint értékben, különben - mint fogalmazott - kintlévőségeik csődhelyzetet teremtenek az intézményi ellátás keretein belül.
Az osztályvezető arra is rámutatott, hogy a fővárosi önkormányzat szociális ellátórendszere a legszegényebbeket is ellátja, nem "csemegézi ki" például a "legdrágább nyugdíjasokat". Skultéti József közölte azt is, hogy a fővárosi önkormányzat a költségvetésének 2,8 százalékát fordítja a szociális ágazatra, ez magasabb arány, mint amennyit átlagosan a kerületi önkormányzatok fordítanak erre a területre a költségvetésükben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bűnügy, eltűnés, kaposvár, devil, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, tűz, füst, williams, Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Anima Soung System, Viva Comet, telefonadó, percdíj, adó, örömlány, egyetem, tandíj, tenisz, kék, salak, Jenson Button, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, futóverseny, adózás, közterület-használat, támogatás, jogi kar, megvonás, Zanzibár, Terecskei Rita, Csillag Születik, Babos Richárd, Hernádi Judit, bölcsőde, díj, gondozás, Bahrein, Forma-1, futam, Ecclestone, Bahreini Nagydíj, Damon Hill, cafeteria, kormány, közlekedés, bírság, díjátadó, Wolf Kati, szemétszállítás, áremelkedés, Tisztelet Társaság, Schmuck Andor, retro parti, Fodor Zsóka, Barátok közt, tisztelet társaság,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|