Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szlovákia: elfogadhatatlan az állampolgársági törvény
MTI
2010. május 14., péntek 16:00
A pozsonyi kabinet megerősítette, hogy az ügyben nemzetközi szervezetekhez fordul.

Szlovákia számára elfogadhatatlan, hogy Magyarország intézményesíteni akarja kapcsolatait a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekkel, s meggyőződése, hogy ez a lépés nincs összhangban a nemzetközi joggal - állapította meg a szlovák kormány rendkívüli ülésén. A pozsonyi kabinet megerősítette, hogy az ügyben nemzetközi szervezetekhez fordul.

A kormány szerint a magyar állampolgársági törvény megváltoztatása Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért összehívják a nemzetbiztonsági tanácsot is. A magyar intézkedés által érintett tárcák vezetőinek elemzést kell készíteniük a helyzet következményeiről, és rendkívüli ülést fog tartani a szlovák parlament is, hogy gyorsított eljárásban válaszintézkedéseket fogadjon el.

A szlovák külügyminiszter szerint az állampolgársági törvény módosítása, amelyet a magyar parlament készül elfogadni, a gyakorlatban semmit sem kínál a szlovákiai magyaroknak, de jogi bizonytalanságba taszítja őket. "Ez a törvény semmit sem kínál állampolgárainknak, nem ad nekik semmiféle jogot, sem előnyt, amivel ma, mint szlovák állampolgárok ne rendelkeznének.

Amit kínál nekik, az a jogbizonytalanság, amely a két országhoz fűződő elméleti államjogi kapcsolatból ered" - jelentette ki Miroslaw Lajcák Pozsonyban pénteken, a kormány rendkívüli ülése után. Lajcák szerint a magyar etnikai kötődés erősítése, a szlovák állampolgári kötődés rovására történne.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier