|
Szociális reform Szlovákiában
2008. július 20., vasárnap 08:00
A romák társadalmi integrációja szempontjából sikeresnek és követendőnek tartja a Szlovákiában végrehajtott szociális reformot az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) - vonta le következtetéseit a szervezet öttagú delegációja, miután a szomszédos országban több napig tanulmányozta a szlovák kormányzat programjait és annak hatását.
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke a szociális reform tanulmányozására és tapasztalatgyűjtésre kiküldött delegáció előzetes jelentését ismertetve az MTI-nek szombaton elmondta: Szlovákiában a kormány felismerte, hogy a szociális ellátó rendszer reformjába be kell vonnia a cigányságot, mert érdemi lépéseket csak akkor érhet el, ha a legsérülékenyebb, leghátrányosabb helyzetű emberek véleményét meghallgatva indítja el programjait.
A roma érdekképviselet vezetője hozzátette: a szlovákiai romák társadalmi integrációja érdekében olyan lépések történetek, amelyek példa nélküliek Európában, hiszen a közigazgatási rendszerbe több ezer roma embert és civil szervezeteket vontak be, így a végrehajtó és a döntéshozó szerveknél az érintettek is ki tudják fejteni álláspontjukat, hangot adhatnak véleményüknek.
"Erre van szükség Magyarországon is, mert a hivatalokban, az önkormányzatokban csak elvétve találkozhatunk romákkal" - fogalmazott Kolompár Orbán.
Farkas Antal, az OCÖ elnökhelyettese, a delegáció vezetője az MTI-nek elmondta: Szlovákiában törvény biztosítja, hogy civil szervezetek is indíthatnak olyan programokat, amelyek foglakoztatásra, oktatásra irányulnak. Hozzátette: négy, kizárólag nők számára indított, és már három éve működő projektet tanulmányoztak Rimaszombatban. Számítógép-kezelő, irodavezető, ápolónő és szociális asszisztenseket képeznek a roma nőkből. A szomszédos ország 600 településén működik a program és összesen 600 szociális munkás illetve 1.200 szociális asszisztens dolgozik a rendszerben.
A delegáció vezetője megjegyezte, azok, akik a reformrendszerben részt vesznek, 5.100 koronát, míg akik nem, 1.700 koronát kaphatnak havonta, így mindenkit érdekeltté tettek, hogy bekapcsolódjon az úgynevezett aktivizációs programba. A szociális támogatásért heti 20 órát kell dolgozniuk az embereknek, de ezt a család munkaképes tagjai közül mindenki megkaphatja - fűzte hozzá.
Mindazonáltal a szlovákiai romák és roma civil szervezeti vezetők a magyarországi romák élethelyzetét, körülményeit jobbnak ítélik a sajátjuknál, mert egyrészt itt a minimálbér magasabb összegű, az egészségügyi ellátórendszer és az oktatási helyzet és a családtámogatási rendszerből eredő juttatást is kedvezőbbnek ítélik - ismertette tapasztalatait Farkas Antal.
Az OCÖ elnökhelyettese azt is elmondta a 2004-es tőketerebesi, majd több településre is átterjedt éhséglázadás óta normalizálódott a helyzet Szlovákiában, több a munkalehetőség, így biztosabb a romák megélhetése.
Farkas Antal az MTI-nek azt mondta, szlovákiai tapasztalataik és a Magyarországon júniusban kezdeményezett széles körű társadalmi párbeszéd során kialakult álláspontok összevetését követően az OCÖ a nyár végére fogalmazza meg reformjavaslatát, amelyet törvényjavaslat formájában juttatnak el az Országgyűlésnek.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gáspár laci, videoklip, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, Demi Moore, film, Very Good Girl, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, Juventus, Napoli, Olasz Kupa, Kasza Tibi, Szente Vajk, Balaton, Symbol, Lukács, Tankcsapda, repülés, Veres, Plazma, Szirota Jennifer, Nicki Minaj, Kiss Orsi, interjú, Sugarbird, Bock József, Bódy sylvy, Szakos Andi, megasztár, jóslat, útvonaltervező, ókor, Sarapova, legjobb nyolc, kézilabda, Mocsai, Szlovákia, Olaszország, Bódy Sylvi, Debreczeni Zita, kórház, orvos, Szlovákia, szálloda, bevétel, szoba, rab, börtön, testvére, büntetés, rendőr, nyelvtörvény, kissebbség, állam, fizetés, Magyarország, fenyő, gyilkosság, rohác, gyanúsított,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|