|
Sztrájk lehet a BKV-nál
MTI
2009. december 23., szerda 08:50
Nem született megállapodás a BKV és a szakszervezetek között az új kollektív szerződésről (ksz) - jelentette be Kocsis István, a cég vezérigazgatója kedden a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón Budapesten. A szakszervezetek akár hét napon belül sztrájkba léphetnek.
A BKV-nál - mivel az idén már nincs mód az egyeztetésekre - január elsejétől nem lesz kollektív szerződés, a cég így a munka törvénykönyve szerint fog működni - mondta Kocsis István. Közlése szerint a kérdéseknek csak bizonyos részében sikerült megállapodni a szakszervezetekkel, a véleménykülönbségeket nem tudták feloldani. Hangsúlyozta, hogy a menedzsment mindent meg fog tenni annak érdekében: az utasok a lehető legkevesebbet érzékeljék abból, hogy a cégnél nincs kollektív szerződés. Kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta, hogy többet ajánlottak a szakszervezeteknek, mint amit a munka törvénykönyve előír, de kevesebbet, mint amit a jelenleg érvényben lévő, de év végén lejáró ksz. Ezzel kapcsolatban közölte: a több évtizedes alulfinanszírozottság és a válság hatásai miatt a cégnek arra kell törekednie, hogy csökkentse költségeit és ez a kormány felől is elvárás a BKV felé. Kocsis István hozzátette, hogy költségesebb lesz a munka törvénykönyve szerint dolgozni, de pontos összeget nem tudott mondani.
Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője közölte: mivel munkaügyi kollektív vitát kezdeményeztek, akár hét napon belül is sztrájkba léphetnek. Szerinte komoly működési zavarokat fog okozni a ksz hiánya és ezt az utasok is meg fogják érezni. Borulhat az egész menetrend már január elsején is, mert teljesen más szabályok lesznek érvényesek például a pihenőidőkre - tette hozzá. Kitért arra: ha elfogadták volna a munkáltató ajánlatát, az mintegy 10 százalékos nettó bércsökkenéssel járt volna. Hangsúlyozta, nem értenek egyet azzal, hogy a munkavállalók zsebén keresztül próbálják megoldani a "finanszírozatlanságot". Nem az utazóknak és nem a munkavállalóknak kell ezt megfizetniük - tette hozzá. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta: megtettek mindent annak érdekében, hogy megállapodás szülessen. Javasolták azt is, hogy a jelenleg érvényes ksz-t egy hónappal hosszabbítsák meg, de ezt a BKV vezetése nem támogatta. Kiemelte: nem lehet megengedni, hogy az ország egyik legnagyobb vállalata ksz nélkül maradjon. A kollektív szerződésről még nyáron kezdődtek a tárgyalások, mivel az 2009. december 31-én lejár.
 |
 |
Eddigi hozzászólások:
| Andrew - 2009-12-23 15:22:29 |
na már megint sztrájkol ez a kurva bkv, mikor lesz már elegük ebből, évek óta folyton csak sztrájkolnak
|
|
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, előállítás, majális, városliget, nyári zsolt, egészségügy, orvos, sztrájk,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|