|
Sztrájkolnak a kézbesítők
MTI
2009. december 22., kedd 09:40
Kevesebb mint 100 kézbesítő nem vette fel a munkát kedden reggel a 11 ezerből a Magyar Postánál, a munkabeszüntetésnek nincs országos támogatottsága, s nincs fennakadás a szolgáltatásokban sem, mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője kedden. A szakszervezet szerint többen sztrájkolnak.
Tomecskó Tamás ismertette: Budapesten a tízet sem éri el a sztrájkolók száma, Nyugat-Magyarországon valamivel többen mint tízen nem vették fel a munkát, míg Kelet-Magyarországon néhány tucatnyian. A postának összesen mintegy 36 ezer dolgozója van. Tusz Ferenc, a szakszervezet elnöke az MTI-nek egyelőre csak annyit mondott: a szóvivő pontatlan, több mint százan nem vették fel a munkát kedden reggel. A munkabeszüntetés eredményéről várhatóan késő délután nyilatkoznak, akkor, amikor összesítették a számokat. Egyelőre azt sem mondta meg, hogy meddig tart a sztrájk. Tomecskó Tamás ismertette: a sztrájk leginkább Szegedet érinti, ahol emiatt egy-egy dolgozó kézbesítőnek nagyobb területet kell ellátnia. A Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete december 22-től határozatlan ideig sztrájkot hirdetett azért, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat.
A Magyar Posta Zrt.-nél a napokban született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amit Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója jelentett be. Akkor a vezérigazgató elmondta, hogy a megállapodást a Kézbesítők Szakszervezete ugyan nem írta alá, de a jövő évi béremelésért ők sem sztrájkolhatnak, mert a reprezentatív szakszervezetek aláírásával érvényes a jövő évi bérmegállapodás. A Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy az ingatlanbevételből részesedjenek, téves felfogás - mondta Szűts Ildikó. A jóléti ingatlanok eladásából 508 millió forint bevétel származott, miközben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingatlanok felújítására. A székházak eladásából befolyó bevételből pedig - a tulajdonos döntése értelmében - a postai liberalizációra való felkészülést segítő beruházásokat kell finanszírozni.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nagy feró, ganxsta zolee, zöld pardon, libia, tuntetes, kormany, civilek, utazas, olimpia, kituntetes, bronz, ezust, vancouver, bukarest, thaifold, haboru, gyilkos, kilakoltatas, sztrajk, portugal, palesztin, zsido, fatah, vpop, ado, apeh, bkv, utdij, szlovakia, fuvarozo, teheran, emberoles, epelem, kossuth, erdei, u20, dania, demonstracio, szorp, gazda, tej, termelok, jobbik, magyar garda,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|