|
Takarékoskodással válaszol a válságra az osztrák államvasút
MTI
2009. július 27., hétfő 11:41
A teherfuvarozás csökkenése miatt szorosabbra húzza a nadrágszíjat az osztrák államvasút (ÖBB), a MÁV Cargo tulajdonosa. Az áruszállítási leányvállalat, a Rail Cargo Austria (RCA) vezetője szerint még legalább 153 millió eurót lehet megtakarítani a társaságnál az év végéig. Ennek a kétharmada az egész ÖBB-re vonatkozik, amely 200 millióval csökkenti a költségeket - írta hétfőn a WirtschaftsBlatt című lap.
Friedrich Macher szerint a szállítással kapcsolatos költségek csökkentését a járatsűrűség és a menetteljesítmény módosításával akarják elérni úgy, hogy az ne menjen a szolgáltatás minőségének a rovására. Legalább 20 millió eurót lehet megtakarítani azzal, hogy kissé visszafogják a vagonkorszerűsítési beruházásokat, a MÁV Cargo megvásárlásából adódó szinergiahatások kétszámjegyű eurómillió megtakarítást eredményeznek az idén, középtávon 47 milliót évente. A személyi kiadásokon is spórolni akar az RCA úgy, hogy nem töltik be a távozók, illetve a nyugdíjba vonulók helyét. Ennek nagyságrendjéről nem szólt Macher, a lap szerint 500 főről lehet szó a 7 748-ból. A költségek csökkentésére azért van szükség, mert a gazdasági válság igen hátrányosan érintette az RCA-t: a szállított mennyiség és a forgalom az év eleje óta 2 százalékkal csökkent.
Ezzel az ÖBB még egészen jól áll több versenytársához képest: a német államvasútnál 26 százalék, a franciánál 30 százalék, a lengyelnél 40 százalék, a románnál 50 százalék volt a visszaesés. Az ÖBB tavaly közel egy milliárd euró veszteséget halmozott fel.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vonatbaleset, súlyos sérült, orrtörés, drukker, mobil, vasút, jegy, vonat, Örményes, gránátok, bomba, lőszerek, Gyömrő, vonatgázolás, baleset, haláleset, furgon, Csillag Születik, Puzsér, Pokorny Lia, Hernádi, Balatonkenese, késés, esztergom, szilvásváradi kisvasút, felújítás, MÁV, utazási kedvezmény, családtag, arcképes, járatritkítás, elbocsájtás, debrecenfelé, öngyilkosság, vasútbaleset, dunakeszi, halálos, bombariadó, debrecen, vasútállomás, börtön, tinédzser, rendőrök, fagy, hajléktalan, kelebia, cegléd, vasútvonal, műszaki hiba, személyautó, ütközés, büntetés, kargó, kartell, brutális, gyilkosság, kalapáccsal, Kemenesmagasi, Ferencváros, OTP Liga, Diősgyőr, különvonat, Nyíregyháza, Pécel, áldozat, sopron. holttest, vasút,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|