Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Talajt vesztett gyerekek
2008. május 05., hétfő 09:00
Márciusban a Nemzetközi Párnacsata Nap alkalmából Budapesten százak püfölték egymást közel két órán keresztül. Máskor pedig akár négyszáz kamasz egy-egy este birtokba veszi a fővárost, s őrült játékba kezd.
A szülők nyugodtan engedik át gyereküket osztálytársukhoz számítógépezni, zenét hallgatni, tanulni – miközben a valóság az, hogy a srácok egy több száz fiatalt tömörítő mozgalom hívására Budapest belvárosában gyülekeznek. A Negyedik Köztársaság nevű egyesület 2007 augusztusában azért jött létre, hogy tüntessen a társadalmi közömbösség és a politikai visszaélések ellen. Több forrás azt is tudni véli, hogy az egyesületnek konkrét politikai céljai vannak: szeretnének felülemelkedni a mai bal-jobb politikai skatulyákon, a képviseleti demokrácia helyett a közvetlen demokráciát szorgalmazzák.
A szervezet az interneten – weblapjuk: negyedikkoztarsasag.hu – toborozza tagjait. Rendszeresen szerveznek fiataloknak szóló, úgynevezett „Capture the flag” utcai csapatjátékokat is, amikor különböző színű zászlókat kell megszereznie az alkalmilag verbuválódott csapattagoknak. A zászlófoglalás lényege, hogy két – piros és sárga – csapat kerületeken át rohangál, és azért harcol, hogy megszerezze a másik zászlaját. Az autókat, a KRESZ-t semmibe véve, őrült módon vágtatnak keresztül-kasul az utcákon. A dolog további rákfenéje, hogy mindezt éjszaka és általában illegálisan teszik, a fiatalok viszont egyenesen rajongnak érte. Csütörtökön este a sárga csapat egyik harcosát a játék hevében elütötte egy autó.

 – Mi győztünk, más nem számít – nyilatkozta kórházi ágyán fekve Nagy Richárd, akit a Molnár utcában egy ötvennel haladó autó gyűrt maga alá. A fiú lába eltörött, a helyszínről a mentők szállították el. A srác adrenalin-szintje olyan magas volt, hogy fel sem fogta a balesetet, fájdalomérzete szinte kikapcsolt, a baleset után semmit sem érzett, csak egy valami számított, hogy csapatát győzelemre vigye. Orvosai szerint arra kérdésre, hogy mi értelme az őrült hajszának utcákon át, persze nem tudott válaszolni. Ám büszkén jelentette ki, hogy egyre több tagot számlálnak, és ez őket igazolja.
– A fiatalok össze tudnak fogni egy cél érdekében. Az, hogy egymás ellen küzdünk, izgalmas szórakozás. S a „harcnak” nincs vége, a neten már szervezik a következő találkozót.

 
Több pszichológus is intő jelnek látja a fiatalok őrült fogócskáját. A szakemberek szerint a fiatalok így próbálnak tüntetni a nekik nem tetsző társadalmi változások ellen. Ezek az emberpalánták céltalanul stagnálnak a világban, ahol nem találják a helyüket. Sajnos a rendszerváltás óta nincs semmilyen szervezet vagy intézmény, amely összefogná őket.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier