|
Tarlós Pilátus előtt mindent bevallott!
NapiászOnline
2010. szeptember 21., kedd 10:26
Színt vallott Tarlós István, aki szombaton este Pilátus, azaz a színész Sasvári Sándor színe elé járult a Madách színházban
A Fidesz-KDNP főpolgármester jelöltje feleségével Cecíliával látogatott el Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus Szupersztár című-rockoperájára, amely után nem kerülhette el a nagy találkozást. Mindent bevallott.
- Ha megválasztanak főpolgármesternek akkor sem fogom elhanyagolni a kulturális életet. Sőt az előadás után arra gondoltam, hogy ez egy olyan színház, amit nagyon egybe kell tartani, a portástól az igazgatóig, és jobban kell dicsekedni velük - fogadkozott Tarlós, akinek ellenzéki politikusként bőven jutott ideje a színházlátogatásra, a múlt héten a Vígszínházban tapsolta meg az előadást.
- Ha megválasztanak főpolgármesternek akkor pedig muszáj lesz, hogy beleférjen az időmbe, hisz gyakorlatilag a munkámhoz fog tartozni. Ez a remek előadás több szempontból is megfogott: visszahozta a fiatalságomat, ugyanis 30 évvel ezelőtt már láttam ezt a darabot, és a csodálatos rendezés pár órára elfeledtette velem a napi aktualitásokat – összegezte a politikus.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, állam, csőd, BKV, lemondás, vezérigazgató, gazdasági, Bolla, szmogriadó, budapest, tarlós istván, veszteség, Tarlós, úthasználati díj, állami, rendkívüli ülés, Közgyűlés, EuróGames, melegolimpia, Tarlós István, leállás, finanszírozás, szmog, riadó, forgalomkorlátozás, közlekedés, uniós forrás, metró, négyes, közterület, átnevezés, főpolgármester, kerékbilincs, szabály, kórház, javaslat, zászló, államosítás, jogszabály, módosítás, dugó, budaörsi út, zöld pardon, főváros, műszaki, metro, műszaki hiba, vidámpark, játék, szórakozás, tűz, politika, ZP, bezárás,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|