|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Telefonon toborozzák a véradókat Vasban
MTI 2009. június 22., hétfő 08:54
Telefonon toborozzák a véradókat Vas megyében, mert egyre kevesebb az olyan üzem, ahol véradásokat szervezhetnének - mondta el az MTI-nek hétfőn Poór László, a Magyar Vöröskereszt megyei titkára. Vas megyében az utóbbi években több olyan nagyüzem is bezárt, amelynek dolgozói közül sokan adtak vért - közölte, hozzátéve: ezeknek az embereknek az elérhetőségét ismerik, és tapasztalatuk szerint a véradók szívesen fogadják, ha személyesen keresik meg őket azzal, hogy ismét szükség van a segítségükre.
Kitért arra, hogy a telefonos toborzás nem számít vasi különlegességnek, a Vöröskereszt ma már elektronikus levélben, sőt sms-en is megkeresi a véradót, amennyiben az illető a korábbi véradások alkalmával megadta ezeket az elérhetőségeit és előzetesen hozzájárulását adta ehhez. Poór László elmondta azt is: Vas megyében egy évben több mint 13 ezer véradás történik, hetente 250-260 véradást terveznek. Az elmúlt héten a 250-ből 199-en jelentek meg a véradáson, de csak 166-an adhattak vért, 33 ember egészségileg nem volt alkalmas véradásra. Sajnos megfigyelhető, hogy a rendszeres véradók egészsége folyamatosan romlik, a véradók öregszenek és nagyon kevés fiatal vállalkozik véradásra - közölte. Poór László szerint a véradókat jobban meg kellene becsülnie a társadalomnak, hiszen áldozatvállalásuk nélkülözhetetlen, segítségükre pedig folyamatosan szükség van. A legtöbben a személyes megkeresésre még akkor is azonnal reagálnak, ha egyébként elveszítették az állásukat, nehéz helyzetben vannak és sokszor maguk is segítségre szorulnának - jegyezte meg a Vöröskereszt vasi titkára. Hozzáfűzte: a nyári idegenforgalmi szezon kezdetén minden eszközt meg kell ragadniuk a figyelemfelhívásra, hiszen a megyén több nagy forgalmú, veszélyes szakaszokkal rendelkező út is áthalad, ahol ilyenkor sajnos több a közlekedési baleset, ezért a kórházaknak egyre több vérre van szükségük.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
tűzijáték, augusztus 20, ünnep, időjárás, véradás, Vöröskereszt, véradás, felhívás, navracsics tibor, rosszullét, twilight, orosz, barbara, vámpírbuli, Twilight, robert, pattinson, Véradás, Kevés, Véradó, Szövetség, Egészségügy, németország, kutya, belga juhász, Bárdos András, tévénézés, T-home, medián, okostelefon, xperia, megjelenés, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, nav, szja, határidő, telenor, telefonadó, távközlési adó, rendőrség, orgazda, gépkocsi feltörés, elfogás, bombariadó, szeged, árkád, parlament, Talán Attila, Megasztár, bokasérülés, mobil, vasút, jegy, vonat, Bosszúállók, Vasember, Amerikai Kapitány, Hulk, percdíj, adó, Farkas-Jenser Balázs, börtön, vád, testi sértés,
|
|