|
Terroristák fenyegetik a turistákat Görögországban
hvg.hu
2010. augusztus 03., kedd 11:07
A napokban lezárult fuvarozósztrájk után most egy magát Forradalmárok Szektájának nevező szervezet kifejezetten a Görögországba érkező turistákat figyelmezteti. A városi gerillák egy nyilatkozatot is közzétettek, amelyben a turistaszezon megzavarását jelentették be, miközben magukra vállaltak egy újságíró elleni gyilkosságot is. Ugyanakkor turisták életét nem akarják kioltani - állítólag.
A hírblogot író zsurnalisztát, Szokratisz Gioliaszt (Szókratisz Jóliasz) július 19-én ölték meg. A balközép görög lap, a Ta Nea szerint ez volt az első újságíró-gyilkosság évtizedek óta országban. A görög rendőrség szerint a gerillák nyilatkozata hiteles, amelyben magukra vállalták a gyilkosságot. A "forradalmi szekta" szintén magának tulajdonítja egy terrorelhárító rendőr tavalyi, athéni meggyilkolását, és bejelentette a szekta azt is, hogy továbbra is célpontnak tekinti a rendőröket, a börtönőröket és az újságírókat.
Ugyanakkor a szekta pamfletje szerint "A turistáknak tudniuk kell, hogy Görögország már nem a kapitalizmus biztonságos kikötője", vagyis nem jelent menedékhelyet számukra az ország. A gerillák közlik azt is, hogy "háborús zónává" alakítják Görögországot, bombatámadásokkal és fegyveres gyilkosságokkal fenyegetőzve. A szekta hangsúlyozza azt is: "Háborúban állunk a demokráciátokkal." A hírügynökségek és a különböző angolszász lapok, így a Daily Mail szakértői hangsúlyozzák, hogy a lázadók a 2008 decemberi összecsapások nyomán szerveződtek meg, amikor a rendőrök lelőttek egy tinédzsert. Idén eddig hat ember halt meg Görögországban különböző támadások nyomán.
A hírforrások szerint a terroristák ugyanakkor nem akarnak válogatás nélkül ölni, és nem fenyegetik közvetlen támadásokkal a turistákat. A szekta athéni újságokhoz juttatta el nyilatkozatát CD-n. Az adathordozón fotók voltak fegyvereikről, többek között 17 kézifegyverről, automata fegyverekről, lőszerekről és lőszertárakról. A görög kormány úgy nyilatkozott az ügy kapcsán: a turistákat nem fenyegeti veszély az országban. A kabinet nem véletlenül ideges: Athén komoly megszorításokra kényszerült az elmúlt időszakban. Az EU és különösen az eurózóna tagállamaként be kell tartaniuk a szigorú költségvetési gazdálkodásra vonatkozó szabályokat, miközben korábban óriási hiányra derült fény a görög büdzsében. Athénnak éppen ezért nagyon fontos, hogy ne essenek vissza a turizmusból származó bevételek. A brit külügyminisztérium egyelőre nem változtatott a turistáknak szóló tanácsain, ugyanakkor felhívta a nyaralkók figyelmét, hogy legyenek éberek Görögországban.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
torkos csütörtök, február, szállodaverseny, barátságos szálloda, kisutazas.hu, közétkeztetés, Zöld Könyv, áfa-kulcs, közöségi, sport, Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége, budapest airport zrt., routes europe, turizmus, borvidék, napa-völgy, idegenforgalmi adó, budapest, milliár, marketing, kolontár, vörösiszap, Balatonfüred, virágos városok, verseny, aranyérem, szerencsejáték, adó, online szerncsejáték, adózás, támogatás, kosárlabda, adókedvezmény, Malév, csőd, Unió, döntés, utazási iroda, cég, utazás, Szombathely, kerékpár, Tokaj, Nagymaros, kormány, pályázat, vízi turizmus, nyeremény, Olaszország, ivóvíz, oktatás, testnevelés, nyaralás, Horvátország, forgalom, siklós, vár, város, látogatás, átnevezés, tér, utca, budapest, gyöngyöspata, verekedés, véderő, felvételi, jelentkezés, felsőoktatás, egyetem, paul, mccartney, beatles, árfolyam, forint, euró, mozgás, sakk, eb, magyar, görögország,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|