Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tesco: ki kell fizetnie a bérminimumot
hir24.hu
2011. december 02., péntek 08:36
Két évig húzódott az ügy, de eldőlt, hogy a Tesconak ki kell fizetnie a pénztárosainak ígért 94 ezer forintos bérminimumot.

Két év után eldőlt, a Tescónak ki kell fizetnie a jelenlegi 94 ezer forintos garantált bérminimumot pénztárosai részére, miután a Legfelsőbb Bíróság is elutasította a vállalat érvelését - írja a pénteki Magyar Nemzet. A szakszervezetek visszamenőlegesen követelik a bérminimum kifizetését.

A multinacionális vállalat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) korábbi határozata, illetve a jogerős ítéletek ellenére sem volt hajlandó fizetni, és maga fordult a Legfelsőbb Bírósághoz - írja a lap.

Az ügy előzménye, hogy a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem a törvényben előírt szakmaibér-minimumot fizették ki, hanem a multinacionális vállalat saját bérmátrixa alapján meghatározott fizetést, amely a lap információi szerint attól is függ, hogy az ország melyik zónájában található az áruház. Számításaik szerint éves átlagban összesen több mint százmillió, három évre visszamenőleg 300-400 millió forinttal fizetett kevesebbet pénztárosainak a Tesco.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier