|
Tizenhat éves csúcson a munkanélküliség
2010. április 28., szerda 09:31
A munkanélküliségi ráta 2010 januárja és 2010 márciusa között 11,8 százalék volt, ezzel a mutató 16 éves csúcsra emelkedett.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentése szerint a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 719 ezer, a munkanélkülieké 498 ezer fő volt az első negyedévben. Ezt megelőzően 1994 első negyedévében volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, akkor 11,5 százalékon állt. A 2009 december-2010 február időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer volt, ami 11,4 százalékos munkanélküliségi munkanélküliségi rátát jelentett.
Az idei első negyedévben a 15-64 éves népesség 61,9 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 64,5 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 688 ezer fő volt, 48 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 54,5 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,6 százalékponttal csökkent.
A 15-74 éves munkanélküliek létszáma 498 ezer fő volt, 95 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékos értéke 2,1 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 2,6 százalékponttal, a nőké 1,7 százalékponttal nőtt. A munkanélküliek 16,4 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az erre a korcsoportra számított 27,7 százalékos munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit.
A 25-54 évesek, azaz az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 11,1 százalék volt. Ez az előző három hónapi - 2009 december-2010 februári - értéknél 0,4 százalékponttal, az előző év azonos időszakánál pedig 2,2 százalékponttal volt magasabb. A munkanélküliek 45,4 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást a vizsgált időszakban. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,2 hónap, 0,5 hónappal rövidebb a tavaly január-márciusi időszakban mért adatnál. (GRAFIKA)
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
munkanelkuliseg, munkaero, ksh, talx, elbocsajtas, segely, usa, fidesz, moratorium, hitel, statisztika, bajnai, gordon, kina, munkanélkuliseg, születésszám, halál, népesség, demográfia, gyermekbántalmazás, verés, elhanyagoltság, németország, bevándorló, magyarok, Balaton, rendőr, nyaralás, lopás, feltörés, vízilabda-válogatott, london, vereség, agyhártyagyulladás, gennyes, gyulladás, halálos, gyilkosság, balatonakarattya, kulcs, mészárlás, győr, élelmiszer, áremelkedés, drágulás, zsír, olaj, tojás, minimálbér, Luxemburg, Románia, Bulgária, KSH, pénzromlás, áfaemelés, áremelés, számítógép, iphone, ipad, fogyás, lakosság, Készemléti Rendőrség, kutyások, Borsod, kutyavezető, munkanélküliség, álláskeresés, állás, munkahely,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|