|
Több milliárdos kár érte az államot két diplomáciai ügylet miatt
MTI
2009. oktober 02., péntek 12:41
Interpellációval fordul hétfőn a Fidesz a legfőbb ügyészhez a moszkvai magyar kereskedelmi iroda eladása, valamint a New York-i magyar főkonzulátus adótartozásával összefüggő ügy miatt- közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke pénteken, miután a Külügyminisztériumban frakciótársával, Koszorús Lászlóval betekintett a két ügy dokumentációjába.
A tárca épülete tartott sajtótájékoztatón Németh Zsolt kifejtette: a Fidesz szerint rendkívül gyanús mind a két ügy, ugyanis számos törvénytelenség sejlik fel. Közölte: a legfőbb ügyésztől arra várnak választ, kezdeményezi-e az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) a célvizsgálatot a moszkvai ingatlan esetében, illetve a büntetőfeljelentés megtételét. A bizottsági elnök az ügyek hátterének ismertetésekor kifejtette: a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet ingatlanának értékesítése 2005-re nyúlik vissza, amikor a moszkvai nagykövet "megfelelő felhatalmazás hiányában" mintegy 3,5 milliárd forint értékben a kereskedelmi irodát értékesítette egy luxemburgi bejegyzésű offshore cégnek. Állami felhatalmazás azonban csak utólagosan, 2006-ban született kormányhatározat formájában az ingatlan értékesítésére. Mint folytatta, 2008-ban döntött úgy a kormányzat, hogy - a formai kívánalmak teljesítése érdekében - kiírják a pályázatot. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a pályázatot is megnyerő luxemburgi cég már a 2008. novemberi eredményhirdetés előtt több mint fél évvel átutalta az ingatlan vételárát, 3,5 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank számlájára. Németh Zsolt közlése szerint az irodát más vállalatok is meg akarták vásárolni, ám "állítólag" az orosz hatóságok arra hivatkoztak, hogy ezek a cégek nemzetbiztonsági szempontból nem megfelelőek. Rámutatott ugyanakkor, hogy Moszkvának csak egyetértési joga lett volna a vevő személyével kapcsolatban. Kérdésre közölte: a moszkvai piaci körülmények többszörösét indokolták volna a vételárnak. A New York-i magyar külképviselettel összefüggésben kifejtette: Magyarország az elmúlt években felhalmozott mintegy 120 millió dollárnyi adósságot. Ennek jogosságát a magyar politika ciklusokon átívelően vitatta, de 2008 elején a kormány megváltoztatta ezzel kapcsolatos álláspontját. "Értetlenül állok az előtt, (...) miért ismertük el, hogy adott esetben jogos lehet New York állam adókövetelése a magyar állammal szemben" - fogalmazott, hozzátéve, hogy feltűnt egy "no name" cég, amely ajánlatot tett arra, hogy 50 százalékos sikerdíj - körülbelül 40 millió dollár - ellenében hajlandó a New York-i államnál eljárni, hogy csökkentse Magyarország adósságát.
Ennek a cégnek sikerült eredményt elérnie, néhány napon belül azonban az amerikai külügyminisztérium elengedte a diplomáciai ingatlanok adósságát, vagyis "meglehetősen furcsa ügyletről van szó" - mondta Németh Zsolt, aki emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának döntése után hiába mondta fel a magyar állam a szerződést a titokzatos céggel, ők teljesítettek, és ezért be is perelték a magyar államot. A New York Post július 13-án számolt be arról, hogy az amerikai külügyminisztérium elengedte a New York-i - közöttük a magyar - külképviseletek vitatott adótartozását. Az amerikai lap akkori beszámolója szerint a magyar kormány a június 23-i döntés előtt tett ígéretet az 52. utcában álló, a főkonzulátusnak, az ENSZ-képviseletnek és diplomatalakásoknak helyt adó épületre kivetett adó kifizetésére.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
réthelyi, hoffmann, felsőoktatás, kresz, új, idén, mentelmi jog, tilki attila, telefonadó, távközlési adó, parlament, orbán, lázár, rogán, kormány, átalakítás, iskolabotrány, szigetszentmiklós, parkolás, rokkant, kósa, schmitt, autó, védelem, testőr, bölcsőde, ferencváros, építés, UD Zrt., Dávid Ibolya, Szilvásy György, felmentés, Széll Kálmán-terv, megszorítások, konvergencia, rtl klub, tv2, mtv, tájékozódás, áder, kövér, államfő, aláírógép, semjén, göncz, fidesz, tétényi éva, esztergom, testület, költségvetés, holokauszt, áldozatok, élet menete, kiderül, választás, ház, diák, lázadás, gimnázium, navracsics tibor, Batthyányi Kázmér Gimnázium, Mede Norbert, igazgató, Orbán Viktor, diplomamunka, megtiltás, szakdolgozat,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|