Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Több tízezer forinttal járnak rosszabbul a drágább vezetékes vizet fogyasztók
Young and Partners
2011. szeptember 16., péntek 10:49
Éves szinten akár több mint hatvanezer forinttal is rosszabbul járnak azok a fogyasztók, akik az ország legdrágább vezetékes vizét kapják. Nettó 485 forintot fizetnek egy köbméterért, míg azok, akikhez a legalacsonyabb áron jut a víz, mindössze 130-at.

Az éves különbözetből egy átlagos, kétgyermekes család ki tudná fizetni az iskolakezdést. Sőt, erre még a csatornadíj is rárakódik; ennek esetében még kirívóbb a különbség: több mint 400 forint köbméterenként. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. éppen ezért örül az Orbán Viktor miniszterelnök  által felvázolt tervnek; így egységes szempontrendszer szerint képeznék az árakat, amely egyszerre veszi figyelembe a társadalmi elvárásokat, a vízgazdálkodási, a közegészségügyi, a gazdaságossági és a műszaki szempontokat. A változtatás egy húsz éve fennálló aránytalanságot rendezne.

Két évtizede várja a szakma az év végéig a kormány elé kerülő víziközmű-törvényt, amely a tervek szerint hatósági árat vezetne be ebben a szektorban is. A koncepció szerint a szolgáltatásból befolyó bevételek egy részét kötelező lesz fejlesztésre fordítani - akár csatornázásra. Ez azért is lehet kiemelkedően fontos pontja a majdani törvénynek, mert hazánkban a csatornázottság jelenleg mindössze nagyjából 70 százalékos. Az Új Széchenyi Tervben megfogalmazott törekvések szerint a kormányzat 2015-ig ezt az arányt 85-90 százalék körülire szeretné emelni, ami pedig nagyot lendíthet a rákötéssel most még nem rendelkező ingatlanok árán.

A kazincbarcikai székhelyű ÉRV ZRt. – mint az ország egyik legjelentősebb víziközmű szolgáltató cégének - vezérigazgatója azt reméli, hogy a régiójukban jelentkező tetemes mértékű lakossági tartozás is csökkenhet az árrendezés után; jelenleg ugyanis csaknem negyed milliárd forinttal tartozik a lakosság a szolgáltatónak, és egyre nagyobb gondot jelent az intézményi kintlévőség növekedése; Ritter Géza szerint az árrendezés után ez is megfékezhetővé válhat. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. számára egyébként létkérdés, hogy ne növekedjenek a víziközmű szolgáltatásokért fizetendő díjak, az ugyanis olyan mértékűvé duzzasztaná a kintlévőségeket, amellyel már a szolgáltatás színvonala kerülne veszélybe.

Ritter Géza ugyanakkor arra emlékeztet: miközben minden erejükkel és szakmai tudásukkal támogatják a kormányzati szándékot, fontosnak tartják, hogy a szolgáltatók mérete növekedjen, azok működési költségeit pedig racionalizálják, illetve biztosítanak forrásokat a fejlesztésekre. A vezérigazgató emellett azt mondta: bíznak abban, hogy a hatósági ár megállapításánál figyelembe veszik majd azokat az domborzati, népsűrűségbeli adottságokat is, amelyek nem a szolgáltatók működési hatékonyságától függnek, de nagymértékben meghatározzák az üzemeltetési költségeket.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier