Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Több tucatnyi halott a hatalom hívei és ellenzői közötti összecsapásokban
MTI
2011. július 18., hétfő 11:05
Legalább 30 halálos áldozata van a szíriai hatalom hívei és ellenzői közötti vasárnapi összecsapásoknak az ország középső részén lévő Homsz városban - közölte a Szíriai Emberjogi Megfigyelő Központ jogvédő szervezet vezetője. Az összetűzésekbe a biztonsági erők nem avatkoztak bele.

Rámi Abderrahmán elmondta, hogy az összecsapások szombat este kezdődtek a városban, amely gyakran volt véres események helyszíne a négy hónapja tartó szíriai tüntetéshullámban. Eddig általában a tüntetések hatósági szétverésének voltak áldozatai. Abderrahmán szerint ha tendenciává válik az, ami Homszban történt, akkor veszélybe kerül a forradalom, és azok érdeke érvényesül, akik ellenségei a forradalomnak, polgárháborúvá akarják azt alakítani.

"Az összecsapások kezdetén a két tábor még csak botokkal támadt egymásra, de később előkerültek a lőfegyverek. Sok áldozatot lesből lőttek le" - mondta.

Az összetűzéseket valószínűleg az váltotta ki, hogy kiderült: megölték a kormány három olyan hívét, akit egy héttel korábban ismeretlenek elraboltak.

Vasárnap este már nyugalom volt a városban, a hadsereg ellepte annak minden részét - mondta egy szemtanú, aki szerint alaviták és szunniták állnak egymással szemben, és összecsapásuk esetén a biztonsági erők nem avatkoznak közbe.

A szíriai politikai elit zömmel alavitákból áll.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier