Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tollfelhő lepte el a Clark Ádám teret + video
168 Óra / FH
2010. április 16., péntek 08:37
A Nemzetközi Párnacsata Naphoz csatlakozva Magyarországon is szálltak szerteszét a tollak és párnákkal püfölték egymást a résztvevők, akárcsak Sanghajban és Párizsban, Fokvárosban vagy New Yorkban.

A magyarországi párnadobálásban főleg azok a fiatalok vesznek részt, akik szerint a válságban is van helye egy vidám közösségi akciónak és akik szerint a közterek nem csupán szemlesütött közlekedésre valók - adja hírül a www.negyedikkoztarsasag.hu című honlap.

A gerillaakcióról főleg a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken lehetett értesülni, valamint különféle stencilekről, illetve a fenti honlapon. A meglepetésszerű gerillakampánynak vannak szabályai, amelyeket illik betartani. Ilyenek: mindenki hoz magával párnát, de puhát. A múlt évezredbeli, padláson talált, betonkeményre összeszáradt bélésű párnákat kéretik otthon hagyni, és nem ér patkót vagy féltéglát a huzatba rejteni - figyelmeztetnek a szervezők.

Csal olyan embert szabad párnával megdobni, akinél párna van. Gyanútlan kívülállókat, felnőtteket, akik éppen a boltból igyekeznek hazafelé három cekkerrel, nem illik "megpárnázni".

Szemüvegben párnacsatázni nem praktikus - a szemüveg drága. Ugyanakkor nem árt figyelni, hogy kit dob meg az ember - állítják az akció hívei. Aki szemüveg nélkül semmit nem lát, maradjon otthon - javasolják a csatázók.

Az esemény a Nemzetközi Párnacsata Naphoz kapcsolódik, a magyarországi rendezvényt a 4K! - Negyedik Köztársaság nevű szerveződés koordinálja. A párnacsata célja az, hogy egy bárki számára nyitott, ingyenes közösségi akcióval vigyen életet a városok szürke tereire.

A Nemzetközi Párnacsata Napot idén világszerte több mint 100 város terein rendezik meg, New York-tól Budapesten át a ghánai Accráig, Sao Paulo-tól Barcelonán át Szombathelyig egyaránt csatáznak azok, akik szerint a közterek nem pusztán közlekedésre vannak.

Az első budapesti párnacsatát 2005 őszén rendezték meg néhány perces, úgynevezett flash mobként a Nyugati pályaudvarnál. A párnacsatának szigorú szabályai vannak: csak puha párnával lehet részt venni, csak párnával rendelkező embert szabad ütni, a szemüvegeket a baleset elkerülése miatt le kell venni és a csatának nincs hivatalos vége, a befejezésről a résztvevők döntenek.

Istvánffy András, az egyik koordinátor a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a csata délután négykor hangosbemondós visszaszámlálással kezdődött. Sokan eljöttek, családias csata alakult ki, vannak, akik gyermekükkel a nyakukban "harcolnak." A csata addig tart, amíg az utolsó párnás is el nem farad. A tavalyi, 2009-es párnacsata a Duna-korzón például két és fél óráig tartott.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier