Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Traktorral vitték a kenyeret és a tejet Tornaszentandrásra
MTI
2010. április 18., vasárnap 08:27
Traktorral szállították a kenyeret és a tejet a Borsod megyei Tornaszentandrásra, a településre vezető utat ugyanis, négy hónap alatt már harmadszor, elöntötte a Bódva árvize.

Péntek reggel traktorral vitték a kenyeret, a tejet és az alapvető élelmiszereket a faluba, a Bódva vízállása ugyanis az 1999-ben mért legnagyobb vízszintet is meghaladta. A Komjáti felől vezető út most nem látható, szinte összefüggően tengernyi víz borítja a szántóföldeket. Így nemcsak Tornaszentandrást, de az utána következő Tornabarakonyt sem lehet megközelíteni - amely zsákfalu -, továbbá Bódvalenkét sem, hiszen az odavezető út is víz alatt van. Bódvalenkére Hidvégardó felől lehet eljutni.

Krajnyák Dénes, Tornaszentandrás független polgármestere elmondta: nem mentek iskolába a helyi gyerekek, hiszen nemcsak a személyautók nem közlekedhetnek a vízátfolyáson, de nem jár a menetrend szerinti busz sem. Huszonnégy tanulót érintett - az idén már másodszor -, hogy a diákok áradás miatt maradtak ki az iskolából. Ők Bódvaszilasra, illetve Szögligetre járnak.
   

Hozzátette: a bejáró dolgozókat és azokat, akiknek sürgős elintéznivalójuk akad, például orvoshoz vagy gyógyszertárba kell menniük, a falugondnoki autóval - amely egy magasabb jármű - tudják beszállítani a szomszédos községekbe. A küldemények sem érkeztek meg, ugyanis a mobilposta sem közlekedik. A polgármester emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy hónap alatt ez a harmadik árvíz a Bódván.

Először karácsonykor öntötte el az utat a folyó, akkor tanítási szünet volt, így a diákok szállításáról nem kellett külön gondoskodni. Január közepén szintén árhullám érkezett a folyón, így a víz levonultáig nem mentek iskolába a gyerekek és jelenleg is hasonló a helyzet. A Bódva árhulláma teljesen beborította a területet, a biztonság érdekében a magasabb járművek számára is cölöpökkel jelölték ki az út vonalát.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier