|
Tülekedés a szocialista párt vezető posztjaiért
MTI
2009. január 03., szombat 07:00
Gyurcsány Ferenc pártelnök - az eddigi jelölések alapján - várhatóan jó eséllyel megtarthatja posztját az MSZP március végi tisztújító kongresszusán, ám a Magyar Nemzet értesülései szerint veszélyben forog Hiller István alelnök széke és komoly kampányra lesz szükséges Juhász Ferenc elnökhelyettesnek valamint Újhelyi István alelnöknek is azért, hogy megtarthassák jelenlegi tisztségüket.
Az MSZP elnöki székéért valószínűleg sem Kiss Péter kancellárminiszter, sem Szekeres Imre honvédelmi miniszter, sem Szili Katalin házelnök - aki egyébként más vezető párttisztségért sem száll harcba - nem indul majd - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
A lap úgy értesült, nemcsak Szekeres Imre és Juhász Ferenc, az eddigi elnökhelyettesek indulnak e két vezető posztért, hanem Lamperth Mónika elnöki kabinetvezető is szeretné megszerezni e székek valamelyikét.
Az alelnöki posztok esetében Kiss Péter pozíciója tűnik jelenleg megkérdőjelezhetetlennek. Ha marad a három alelnöki poszt, akkor a jelenlegi alelnökök közül Ujhelyi Istvánnak és Hiller Istvánnak komoly versenyre kell felkészülniük. E tisztségre ugyanis meglehetősen sok jelölést kapott már eddig is Mesterházy Attila, aki jelenleg elnökségi tag. Veres Jánost is jelölték alelnöknek, ám a pénzügyminiszter inkább maradna elnökségi tag.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |