Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Tűzoltók tüntettek a Parlamentnél
MTI
2009. oktober 19., hétfő 15:39
A tűzoltóságokat érintő, jövő évre tervezett költségvetési megszorítások miatt mintegy 2500 egyenruhás tűzoltó tüntetett hétfőn Budapesten, a Parlament közelében; a demonstráció keretében petíciót adtak át a parlamenti frakciók képviselőinek. A megmozdulásra az ország minden részéből érkeztek tűzoltók, akik kéttucatnyi járműfecskendővel sorakoztak fel a forgalom elől elzárt Alkotmány utcában.

A demonstrációt a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetsége (HÖTOSZ), a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) és a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete hirdette meg. A résztvevők a 2010-es költségvetési tervezetben megjelölt, a tűzoltókat érintő 1,8 milliárd forintos elvonás miatt tiltakoztak, az ugyanis véleményük szerint veszélybe sodorja a tűzoltóságok működését.

A megmozdulás elején a transzparenseket tartó, nemzeti színű zászlókat lobogtató tűzoltók nyilvános tűzoltóesküt tettek, amely szerint életük kockáztatásával is ellátják szolgálati feladataikat. A transzparenseken egyebek mellett a következő feliratok voltak olvashatók: "Te kockáztatnád óránként 470 forintért az életed?"; "A BKV-s vezéreknek jutott, a tűzoltóknak már nem". Néhány tucatnyi tűzoltó a járműveik tetején állt és transzparenst tartott, amelyen az állt: "A heti 40 órás munkahét uniós irányelv"; "Mi a vérünket is feláldozzuk értetek, és ti?"; "Mi a macskán is segítünk, rajtunk a kutya sem".

Kajsza Zoltán, a HTFSZ elnöke azt mondta: a tűzoltóság az egyetlen olyan egység Magyarországon, amely az állampolgárok védelme érdekében bármikor bevethető, a felszereléseik is megvannak erre. Rajnai Zsolt, a HÖTOSZ elnöke, Kaposvár tűzoltóparancsnoka azt a kérdést tette fel: kik akarják a jól működő önkormányzati tűzoltóságokat szétverni, kik hátráltatják a túlórára vonatkozó tűzoltópereket?. Ezt követően a tömeg hosszasan azt skandálta: "Nem hagyjuk!". Rajnai Zsolt közölte: most a tűzoltók szorulnak segítségre, hogy teljesíteni tudják esküjükben vállalt kötelezettségüket. Nem hajlandóak elfogadni, hogy gazdasági megfontolásokból kockára tegyék a tűzoltóság működését, mert ha közbiztonságra van pénz, akkor a tűzoltóságra is legyen - hangsúlyozta.

Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke közölte: munkaadók és munkavállalók egységesen vonultak utcára, mert nemcsak saját magukért, hanem az állampolgárok érdekében is hallatniuk kell hangjukat. A beszédek között a tűzoltóautókkal többször szirénáztak és dudáltak, és a résztvevők a demonstrációra írt refrént skandálták.

A megmozduláson a demonstrációs bizottság tagjai petíciót kívántak átadni a parlamenti frakciók vezetőinek, de azt a Kossuth tér torkolatában elhelyezett, egy kamionból kialakított színpadon csak a Fidesz és a KDNP képviselői vették át. Kontrát Károly, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a petíció átvételekor azt mondta: nem engedik, hogy az Országgyűlés elfogadja a költségvetést, mert az nem az emberek érdekeit szolgálja. Ezután mintegy ezer tűzoltó vonult a Parlamenthez, hogy átadják a petíciót az MSZP és az SZDSZ képviselőinek is. A tűzoltók ekkor a honatyáknak üzenve hosszasan azt skandálták, "gyertek ki!", majd zászlókat lobogtatva megkerülték az Országházat. A dokumentumot végül az MSZP frakcióvezető-helyettese és a liberális párt egyik parlamenti munkatársa vette át a Parlament egyik kapuja előtt.

A tiltakozó megmozduláson csak szabadnapos tűzoltók vehettek részt, a parancsnokságokon szolgálatot teljesítő tűzoltók kék szalag kitűzésével fejezték ki tiltakozásukat a költségvetési tervezet ellen. A demonstráció szervezői a megmozdulást sikeresnek értékelték, és kijelentették: ha az Országgyűlés megszavazza az elvonásokat is tartalmazó költségvetést, újra utcára vonulnak.

Eddigi hozzászólások:
 Gida - 2009-10-20 06:37:40
  Nem normálisak a parlamentben ! A Tűzoltók bérét minimum 50% al kéne emelni !!!!! Az sem sok, de legalább jutna a rezsire nekik ! A technikai kiadásokról elvont pénzről azt KIVÁNOM a \\\"Dicső \\\" uraknak-hölgyeknek: ÉGJEN az otthonuk és ne érjen oda a tűzoltó!!!! --arról már csak halkan -nekik lesz 4 év határozott időre szoló ciklus után VÉGKIELÉGÍTÉSRE ???--


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier