|
Új, de régi buszokat tesztelnek Budapest utcáin
hirado.hu
2011. június 06., hétfő 16:00
Ismét magyar buszokat tesztel a BKV. A korábbi tesztek után átépítették a Credo buszokat, amelyek hétfőtől egy hétig újra közlekednek Budapesten.
A Credo Citadell szóló és csuklós változata hétfőtől egy héten át közlekedik Budapesten, a 22-es és a 32-es járat vonalán. A két típust az elmúlt években már tesztelte a BKV, a beérkezett észrevételek alapján a gyártó mindkét járművön módosított, ezért most ismét tesztelésre ajánlotta fel azokat. Stemler József, a gyártó Kravtex Zrt. kereskedelmi igazgatója a hétfői buszteszten azt mondta, a BKV pozitív visszajelzéseket adott az üzemeltetésről, az utasoknak azonban a szóló és csuklós busszal kapcsolatban is volt néhány kifogásuk. Ezeket figyelembe véve módosítottak a busz belső megjelenésén és kialakításán, változtattak az üvegfelületek elosztásán, a kapaszkodók elhelyezésén is. Az első típusokban még Cummins motor volt, az újakba már a Fiat Powertrain Technologies erőforrásai kerültek, illetve a váltót is lecserélték - tette hozzá.
Krankovics István, a győri székhelyű Kravtex Zrt. vezérigazgatója a bemutatón azt mondta, ez a hatodik és hetedik Credo jármű, amelyet a BKV kipróbálhat. Meggyőződése szerint több ilyen buszt szállíthatnak majd a BKV-nak.
Hangsúlyozta, hogy a gyártás során igyekeznek magyar termékeket felhasználni, így az üvegek, műanyagok, a padló és a vezetőfülke kialakítása során használt elemek is magyar gyártótól származnak. A két busz pontos menetrendje letölthető a BKV honlapjáról, a tesztbuszokon az utazás ingyenes. Credo autóbuszból a cég eddig kilencszáz darabot gyártott, amellyel piacvezető a magyarországi újautóbusz értékesítésben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bkv, tolvaj, kábel, szerszám, zóna taxi, bíróság, szabadláb, Zóna taxi, taxitender, reptér, prostik, ellenőr, 3-as metró, kigyulladt, autó, szikrázik, bkv-ellenőr, verekedés, dulakodás, 17-es villamos, hőség, citaro, thököly, baleset, hungária, lezárás, pisztoly, buszsofőr, támadás, busz, BKV, metró, gázolás, Nyugati tér, sérülés, libegő, budapest, felújítás, karbantartás, sofőr, elbocsátás, tarlós, 2014, metrókocsi, maszk, 3-as, lefüstölt, aluljáró, támadó, ámokfutó, combinó, csőd, adósság, kormány, kábellopás, hév, ráckeve, Keleti, átépítés, HÉV, szentendrei, teszt, kozlekedes, utas, kigyulladás, erdély, zarándokok,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|