Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Új kormányrendelet a hatósági közvetítőkről
MTI
2009. szeptember 12., szombat 09:55
Októbertől új kormányrendelet szabályozza a hatósági közvetítők tevékenységét, a korábbiakhoz képest új elem, hogy a közvetítői bejegyzést nem kell ötévente megújítani - a jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A hatósági közvetítő a 2005-ben hozott közigazgatási eljárási törvényben jelent meg először, működésének részletszabályait akkor foglalta rendeletbe a kormány. A hatósági közvetítő - a törvény szerint - különösen a sok ügyfeles eljárásokban tölthet be sajátos mediátori szerepet. (A mediátor a felek érdekeit tárja fel, és úgy kísérel meg összhangot teremteni közöttük.) Induláskor példaként hangzott el az olyan építési engedélyezési eljárás, amelyben sok az érintett ügyfél és a hatóság is. Tipikusan ilyennek számítanak az autópálya építések. Az új rendelet változatlanul hagyja a személyi feltételeket, tehát csak felsőfokú végzettségű, és speciális hatósági közvetítői, vagy pedig közigazgatási szakvizsgát tett személy lehet közvetítő. Továbbra is a lakóhelye szerinti közigazgatási hivatal regisztrálja, de nem kell ötévente megújítani a nyilvántartásba vételt. A helyi regisztrálás ellenére a közvetítő az egész országban tevékenykedhet. A közvetítőt a hatóság is kijelölheti - nyílván a bonyolultabb, sokszereplős ügyekben - de az ügyfél is kérheti a kijelölést.  Az ügyfél a közvetítő személyére is tehet javaslatot. A kirendelést a közvetítő visszamondhatja, ha úgy ítéli meg, hogy az adott ügyhöz nincs szakértelme.

A közvetítő végig jelen lehet az eljárásban, betekinthet az iratokba, sőt egyeztetést kezdeményezhet az ellenérdekű ügyfelek és a hatóság között. Az új rendeletet az október 1. után indult első fokú, vagy ekkortól megismételt első fokú ügyekben kell alkalmazni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier