Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Új lakások vevő nélkül
2008. május 27., kedd 08:45
A főváros nyolc kerületében – öt pestiben és három budaiban – negyven százalék fölött van az eladatlan új lakások aránya, derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis elemzéséből. Három kerületben viszont minden száz új lakásból tíznél is kevesebb vár vevőre.
Ha a lakások darabszámát vesszük szemügyre, most is az látható, hogy a pesti oldalon 17 177 új lakás vár, míg a budain 3963. A budai új lakások száma egy év alatt csaknem felére csökkent, tavaly júniusban még 6950 lakás szerepelt a listán. A folyamatot jól szemlélteti a XI. kerület mintája, ahol a korábbi 3736, új projektekben szereplő lakásszám visszaesett 2095-re, míg a valóban eladásra váró lakások száma 725-ről 707-re esett. Vagyis mindössze 18-cal kevesebb lakás van eladósorban, mint korábban, tehát az eladatlanság 19,4 százalékról 33,7 százalékra nőtt. Egyedül a XII. kerületi piac mutatott bővülést a 2007. júniusi állapothoz képest, 43-ról 83-ra ugrott a projektekben szereplő ingatlanok száma, 12-ről 36-ra az eladásra váróké, ez arányait tekintve jelentős bővülésnek mondható. A budai oldalon három kerület is van, ahol az üresen álló ingatlanok aránya meghaladja a negyven százalékot. Ilyen a harmadik, a tizenegyedik és az első kerület, igaz, ez utóbbiban speciális igényeknek megfelelő, jellemzően luxusberuházások valósulnak meg, így viszonylag kevés, de nagy alapterületű, jellemzően százmilliós értékű lakások épülnek.
A pesti oldalon az aktuális projektekben szereplő 17 177 új lakásból 4031 vár még eladásra, ami 23,4 százalékos eladatlansági arányt jelent. A 2007. júniusi állapotokhoz képest ezek a mutatók szintén a piac szűküléséről árulkodnak, akkor a 23 326 új lakásnak a 21,5 százaléka, 5018 várt még vevőre.
Itt is megfigyelhető az a tendencia, ami Budán, miszerint sok nagy lakásszámú projekt került ki a beruházók ajánlatai közül, ezért esett le a projektben szereplő lakások száma. Az eladásra váró lakások száma ezzel együtt hozzávetőleg 1000 darabbal csökkent, míg az eladatlanság enyhén nőtt. Az újpesti, a kőbányai, a pestszentlőrinci, a pesterzsébeti és a soroksári új lakások több mint negyven százaléka még eladatlan, miközben Terézvárosban, Kispesten és a XVI. kerületben 10 százalék alatt van ez az arány. A mostani adatokat, az egy évvel ezelőttivel összevetve kiderül, hogy a XIII. kerület eladatlan kínálata 1200 lakásról visszaesett 624-re, a zuglói 592 lakás 537-re, míg a Józsefvárosé 570-ről 502-re esett vissza. Szembetűnő ugyanakkor, hogy a XVIII. kerület (Pestszentlőrinc-Pestszentimre) kínálata 436-ró, 502 darab eladó lakásra bővült.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier