|
Új magyarázat az Alzheimer-kór kialakulására
hvg
2011. szeptember 07., szerda 09:58
A Brit-Kolumbia Egyetem munkatársai új magyarázattal szolgáltak, hogy az Alzheimer-kór miként pusztítja az agyat: a jelenség titka az érfal sejtjeinek elszaporodása.
Wilfred Jefferies és munkatársai az Alzheimer-betegség során az erekben és az idegszövetben kialakuló sejthalál jelenségét kutatják. Egérkísérleteik során megállapították, hogy Alzheimer-kóros egerek agyában mintegy kétszeres az érsűrűség, mint egészséges egyedeknél. Ugyanakkor humán mintákban hasonló különbség mutatkozott Alzheimer-betegek és egészségesek agya között.
A PLoS One oldalain közölt tanulmány azt az elméletet veti fel, hogy a túl sok ér kialakulását a béta amiloid serkenti – ezen fehérje elszaporodása Alzheimer-kórban a szövetdegeneráció alapvető jele. Az újonnan létrejött erekben már nincs jelen a vér-agy gát, mely megakadályozhatná, hogy a káros anyagok a vérből az agyba kerülhessenek. Az osztódás során kialakuló új, kerek alakú sejtek ezt a funkciót nem képesek betölteni, emiatt az agy integritása zavart szenved. Az is elképzelhető, hogy ez az alapja az amiloid felhalmozódásának.
Az erek szerepét korábbi kutatások is felvetették, azonban az elmélet központjában az érpusztulás állt, nem az erek elszaporodása.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
RTL Klub, Gyanú árnyékában, napi sorozat, kopasz, egér, kutatás, inzulin, gyilkosság, nyíregyháza, ölés, Iváncsa, verekedés, szomszédok, üzletlánc, match, profi, cba, fegyveres rablás, Miskolc, támadás, rendőrség, bűnügy, röszke, bevándorló, afgán, 43, horror, amputálás, bűügy, hajléktalan, emberölés, bíróság, bántalmazás, család, erőszak, testi sértés, fejsze, szomszéd, emberölés, kísérlet, megkéselte, élettárs, életfogytiglan, börtön, kémia, viléágrekord, guinness, öngyilkossági kísérlet, fenyegetés, vonat, battonyai rém, nemi erőszak, kés, bíróság, stroke, őssejt, gyógyítás, ér, csontvelő, Mel B, Spice Girls, Emma Bunton, bor, tea, újdonság, különlegesség, C-vitamin, kutatók, Alzheimer-kór, gyilkossági kísérlet, késelés, Vöröstó, Kecskemét, őrizet, rablás, sebestyén istván, extrém, rekord, guinnies, alkohol, ellenszer, betegség,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|