Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Újinfluenza betegítette meg a diákokat és a pedagógusokat Csepelen
Független Hírügynökség
2009. szeptember 05., szombat 09:16
A beküldött hét mintából négy bizonyult pozitívnak az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központjában (OEK) pénteken este végzett vizsgálatok során. A csepeli Adu Oktatási Központ Táncsics úti iskolájában csütörtökön több mint száz diák, illetve pedagógus lázasodott be, a laboratóriumba hét mintát küldtek be, ebből mutatott ki négy esetében H1N1 fertőzést a vizsgálat - áll az ÁNTSZ honlapján.

A megbetegedettek a háziorvosukhoz, illetve néhányan közülük a Szent László Kórházhoz fordultak. Az iskolavezetés pénteken iskolaszünetet rendelt el, s hazaküldték a diákokat. Az ÁNTSZ szakemberei felkerestek több lázas beteget és orr- illetve garatváladékot vettek tőlük. Az OEK-hez beküldött hét minta közül négy esetben igazolódott az újinfluenza A(H1N1) vírus jelenléte.  Az ÁNTSZ szerint feltételezhető, hogy a szeptember elsejei tanévnyitón már betegen vett(ek) részt valaki(k), s ő(k) fertőzte, fertőzték meg társaikat. A közlemény szerint a helyes igazgatói döntés, a gyors orvosi segítség, az iskolában végrehajtott alapos fertőtlenítés, valamint a hétvége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a tanintézményben jelentkező helyi járvány (az Oktatási Központ többi iskolájában nem észleltek megbetegedést) lefolyása enyhe legyen. Ennek feltétele az is, hogy akinél ezután lépnek fel az influenza tünetei (láz, végtagfájdalom, fejfájás, levertség, orrfolyás, tüsszögés, köhögés), első lépésként alkalmazza az influenza tüneti kezelését (ágynyugalom, bő folyadékfogyasztás, lázcsillapítás), jelentkezzen telefonon orvosánál, s ne menjen közösségbe. Az ÁNTSZ közleménye emlékeztet, hogy a tanévkezdésre az egészségügyi miniszter, valamint az oktatási és kulturális miniszter közös levelet és információs csomagot küldött minden magyarországi iskolának, az újinfluenza vírus okozta esetleges megbetegedésekkel kapcsolatos felkészülésről és a követendő eljárásról. Emellett 550.000 példányban lakossági tájékoztató kiadványt is eljuttatott az ÁNTSZ a tanintézményekbe. Az iskolai, valamint a lakossági tájékoztató letölthető a www.eum.hu és a www.antsz.hu honlapokról is - zárul a közlemény. A vírus magyarországi, májusi felbukkanása óta eddig - a csepeli számok nélkül - több mint 150 újinfluenzás megbetegedést regisztráltak, közülük 32 beteget ápoltak kórházban, egy beteg meghalt. A legtöbb fertőzés Budapesten történt (109), itt ápolták a legtöbb beteget kórházban (19) és itt regisztrálták az A(H1N1) vírus első halálos áldozatát is.

Pest megyével együtt így a közép-magyarországi régióban regisztrálták a legtöbb fertőzést (117), utána a dél-dunántúli régió következik 10 esettel. Dél-Alföldön 8, Nyugat-Dunántúlon 7, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön 5-5 esetet regisztráltak. A közép-dunántúli régióban eddig egyelőre csak 1 újinfluenzásról tudnak.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier