Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Újra biztonságos Ferihegy
FH
2010. november 17., szerda 19:00
Ezentúl már nem kell extra biztonsági ellenőrzésekre számítaniuk a tranzitutasoknak

Újra "biztonságos európai repülőtérnek" számít Ferihegy, miután a Budapest Airport megkapta az erről szóló értesítést az uniós hatóságoktól. Ferihegy úgynevezett "clear", vagyis "tiszta" besorolását nyáron vették el az uniós hatóságok, miután a repülőtér megbukott egy titkos biztonsági ellenőrzésen - amint arról a NapiÁsz Online korábban már beszámolt.

Ezután a Budapest Airport az illetékes hatóságokkal közösen munkatervet dolgozott ki, augusztus vége óta pedig folyamatosak voltak az ellenőrzések a reptéren. Péntektől pedig az eddig főleg a Ferihegyről érkező tranzitutasokat érintő korlátozások is megszűnnek a többi uniós reptéren.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy péntektől érvényes újra Ferihegy "biztonságos európai repülőtér" státuszt. Mikor hónapokkal korábban ezt elvesztették, egy komoly munkatervet kellett kidolgozni annak visszaszerzésére. A tervben foglaltak augusztus végére valósultak meg, azóta folyamatosan ellenőrizték annak betartását a hatóságok.

Legutoljára egy hete végeztek uniós szakemberek titkos, majd nyílt ellenőrzést. A szakemberek ezután egyeztettek az illetékes hatóságokkal és ennek eredményeként a Budapest Airport megkapta azt az értesítést, mely arról szól, hogy visszakapték a "clear" minősítést. Ebből kiderül az is, hogy az Európai Bizottság minden uniós repülőteret értesített arról, hogy a Budapest Airporttal szembeni korlátozásokat feloldották.

Ez azt jelenti, hogy a tranzitutasokat a többi uniós reptéren nem vetik alá plusz kézipoggyász vizsgálatnak, és a "duty free" shopokban vásárolt holmikat is ismét biztonsági lezárás nélkül tudják továbbvinni. A Ferihegyről érkező utasok újra használhatják más reptereken az uniós terminálokat.

A Budapest Airport területén azonban továbbra is szigorú biztonsági ellenőrzések maradnak érvényben, vagyis a sorok jövő tavaszig biztosan, amíg a Sky Court - "Égi Udvar" - meg nem épül - tette hozzá a szóvivő.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier