Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Újra járnak a vonatok Devecser és Kolontár között
MTI
2010. november 05., péntek 08:43
Péntek hajnalban újraindult a vonatközlekedés Devecser és Kolontár között, ahol a vörösziszap-áradás miatt több mint négy hete a vasúti pálya megsérült, és ezért mintegy másfél kilométeres szakaszon ki kellett cserélni a vasúti síneket.

A Mávinform péntek kora reggeli tájékoztatása szerint november 5-től a személyszállító vonatok ismét menetrend szerint közlekednek, és valamennyi, a menetrendben feltüntetett állomáson és megállóhelyen, így Kolontáron is megállnak. Szabó Ferenc azt mondta, már utasokat is szállítanak, mert a médián keresztül és a település hangosbemondóján is értesítették az ott lakókat.

Október 4-én az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának gátszakadása miatt a vasúti pálya olyan súlyosan megrongálódott, hogy az utasokat Ajka és Somlóvásárhely között vonatpótló autóbuszokkal tudták csak szállítani. A katasztrófa következtében megrongálódtak a biztosítóberendezések és a felsővezeték-tartó oszlopok is.

Bár a súlyosan megrongálódott vasúti pálya helyreállítási munkálatai október 20-ig befejeződtek, a teljes körű biztonság garantálásáig, vagyis a vasútvonalat védő gát megépítéséig a MÁV nem indította újra a vonatközlekedést. A vasúttársaság közlése szerint a MÁV Csoportnak közel 500 millió forint kára keletkezett a katasztrófában.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
aktuális rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier