|
Üzemcsarnokot avattak a szigetszentmiklósi ipari parkban
MTI
2009. augusztus 05., szerda 11:55
Varjú László, a nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára az egykori Csepel Autó területén felújított 7.000 négyzetméteres csarnok avató ünnepségén elmondta: barnamezős beruházásként 300 millió forintból valósult meg a lepusztult épület helyreállítása, ehhez az összeghez 68 millió forintot EU-s támogatásként nyújtott a tárca. Hozzátette: e térségben több jelentős ipari park is működik, amelyek tevékenységükkel választ adnak a világpiaci válság kihívásaira és több ezer környékbeli lakosnak adnak munkát.
Fejős Mihály, a beruházásnak helyet adó ÁTI-Sziget Ipari Szolgáltató Központ Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az üzemcsarnokot gépipari, illetve járműipari összeszerelő tevékenységre szakosodott magyar, vagy külföldi cégnek kívánják bérbe adni. Hozzátette, a beruházás a számítások szerint 7-8 év alatt térül meg.
A kft.-t magyar, majd angol befektetők hívták életre 2002-ben a volt, bezárt autógyár 87 hektáros területének és elhagyott épületeinek hasznosítására. Azóta 4 milliárd forintot fordítottak a felújításokra, jórészt magánerős beruházásként. Eddig az épületek, csarnokok 60-70 százalékát hozták rendbe. E 150 ezer négyzetméternyi terület nagyobb részét különféle ipari háttértevékenységet folytató beszállító cégek bérlik, 30 ezer négyzetméternyi épületet pedig meg is vásároltak befektetők.
Fénykorában mintegy 10 ezren dolgoztak a csepeli autógyárban, míg most az itt megtelepedett cégek 2.000 környékbeli lakost foglalkozatnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
HÉV, gázolás, szigetszentmiklós, gyártelep, fajtalankodás, betörés, áramütés, Szigetszentmiklós, életveszély, kick, boksz, kickbox, bunda, futball, tettes, betores, arc, bunozes, Maros Pintér, börtön, kórház, rendelet, torkos csütörtök, február, textilüzem, Kunszentmárton, tűz, tetőszerkezet, lángok, PIP implantátum, plasztika, kártérítés, mellműtét, lopás, rendőrség, pince, rajtaütés, Dunaújváros, Zséda, kisfia, tehetség, mellrák, szűrővizsgálat, vállalkozás, 2012, Kereskedelmi és Iparkamara, oktatás, káosz, törvény, Fővárosi Közgyűlés, drágulás, ivóvíz, vízdíj, szegedi bútorgyár, leégett, bútorüzem, hamisítvány, hamis bioélelmiszer, biotermék, sikkasztás, nyíregyházi szülő, osztálypénz, karácsonyfa, ország fája, fenyőfa, karácsony, díszítés, NAV, razzia, karácsonyi ellenőrzés, nyugta, Paks, terrorelhárítók, afrodiziákum, ginzeng, férfierő, potencia, szexualitás, szmog, szmogriadó, tájékoztatási fokozat,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|