|
Vadászfegyverrel lőtték agyon az áldozatokat
havariapress
2009. február 24., kedd 06:30
Vélhetőleg vadászfegyverrel lőtték agyon azt a férfit, és karjaiban tartott kisfiát, akiknek holttestére a kigyulladt házuk közelében találtak rá hajnalban Tatárszentgyörgyön - értesült a HavariaPress.
A bűncselekmény ügyében a nyomozást délutántól a Nemzeti Nyomozó Iroda vette át, a nyomravezetőnek pedig a rendőrség tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. Mint a hírügynökség korábban hírül adta, a Pest megyei község egyik családi házában nem sokkal hajnali egy óra előtt tűz ütött ki. Bár az elsődleges tűzvizsgálat elektromos tüzet állapított meg, a nap folyamán felmerült annak eshetősége, hogy a tüzet szándékosan okozták. Ezt valószínűsíti az is, hogy kiderült: az égő házból kimenekülő családtagokra rá is lőttek, emiatt a 28 éves családfő és a karjában tartott 4 éves gyerek elhunyt, két másik gyerek és édesanyjuk súlyos sérüléseket szenvedett.
A dabasi rendőrség először közigazgatási eljárásban indított vizsgálatot, annál is inkább, mert a holttestek elsődleges orvosi vizsgálata során sem merült fel az idegenkezűség gyanúja. Ám miután - feltehetőleg vadászfegyverből leadott - lövésnyomokat fedeztek fel az áldozatokon, több emberen elkövetett emberölésre változtatták át az ügy minősítését és nyomozást indítottak, ismeretlen tettes ellen. A bűncselekmény további nyomozását a Nemzeti Nyomozó Iroda veszi át, Bencze József országos rendőrfőkapitány pedig tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ismeretlen elkövető(k) mielőbbi elfogása érdekében. A rendőrség kéri, hogy aki az üggyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Nemzeti Nyomozó Irodát a 06-1-428-92-00 telefonszámon vagy az ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es hívószámokat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
benzinár, MOL, áremelés, dízel, MSZP, TEK, terrorelhárítás, megszüntetés, Sienna Miller, terhesség, torna, jóga, Elton John, kórház, betegség, légúti fertőzés, Jessica Biel, vásárlás, Timberlake, divat, ruha, eva longoria, jótékonyság, adakozás, cruz, Britney Spears, Nicole Scherzinger, X-faktor, Taylor Swift, napozás, bőrszín, fellépés, kilakoltatás, tüntetés, facebook, levél, vírus, gyilkosság, miskolc, faház, bkv, tolvaj, kábel, szerszám,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|