|
Vádemelés és négy óvás a sukorói ingatlancsere ügyében
MTI
2009. augusztus 17., hétfő 12:51
Közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a székesfehérvári városi ügyészség a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt; a Fejér Megyei Főügyészség pedig négy óvást nyújtott be az ügyben - közölte az MTI-vel a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője.
Várhomokiné Rabi Noémi tájékoztatása szerint a főügyészség márciusban rendelte el a nyomozást a közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt. Mégpedig azért, mert a feltárt adatok szerint a sukorói ingatlanra csereszerződést kötő magánszemély a bejelentkezéskor életvitelszerűen nem lakott az általa bejelentett sukorói lakcímen, "így fiktív adat került a közhiteles lakcímnyilvántartásba". A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság által lefolytatott nyomozással párhuzamosan a főügyészség Sukoró jegyzőjénél kezdeményezte az ingatlancserében érintett magánszemély lakhelye érvénytelensége tárgyában a hatósági eljárás lefolytatását. Az ügyben eljáró első- és másodfokú hatóságok jogerősen megállapították a lakcímadat érvénytelenségét. A nyomozást megelőzően a megyei főügyészség magán- és közigazgatási jogi szakága törvényességi vizsgálatot végzett a Sukoró külterületén, a Velencei-tó északi partján levő ingatlanok albertirsai és pilisi ingatlanokra történő cseréjével kapcsolatban. A vizsgálat Gárdony város jegyzője - mint építésügyi hatóság - a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint a Székesfehérvári Körzeti Földhivatal eljárásait érintette, s eredményeként a főügyészség négy óvást nyújtott be. Az óvások egyes sukorói állami tulajdonú ingatlanokat érintő telekalakítással, továbbá az érintett területek adataiban bekövetkezett változás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével kapcsolatban történtek. A főügyészség indítványát, amely szerint az óvásokkal érintett határozatokat helyezzék hatályon kívül, s hozzanak új határozatokat, az érintett hatóságok elfogadták. A főügyészség tudomása szerint a telekalakítás jelenleg nincs folyamatban, mivel a csereügyletben érintett külterületi ingatlanokból kialakításra kerülő, s a későbbiekben is állami tulajdonban maradó, közvetlen tóparti sávval kapcsolatban még nem született jogerős döntés. A főügyészség hivatalos értesülése szerint még nem történt meg az ingatlancserében érintett magánszemély által Sukorón vásárolt - lakhelyeként megjelölt - zártkerti ingatlan tulajdonjogi bejegyzése sem. A Fejér Megyei Főügyészség a törvényességi vizsgálat során feltárt adatok alapján az albertirsai és a pilisi ingatlanok tulajdonszerzésével és azok ingatlan-nyilvántartásba vételével kapcsolatban is további vizsgálatot kezdeményezett a Pest Megyei Főügyészségnél. A Pénzügyminisztérium pénteken tudatta: eredményes volt a King's City néven ismertté vált sukorói beruházáshoz kapcsolódó koncessziós pályázat, annak nyertese az egyedüliként pályázatot beadó KC Bidding Kft. lett.
Oszkó Péter pénzügyminiszter elmondta: az eredményhirdetést követő feladat megállapodni a pályázóval a koncessziós szerződés részletes tartalmáról. Megjegyezte, hogy a szerződés megkötése nem automatikus, arra abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a pályázó teljesíti az állam által kért garanciákat.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
sukoró, vádemelés, gyurcsány ferenc, kaszinó, autós üldözés, ámokfutó, Székesfehérvár, Gyurcsány, Sukoró-ügy, ügy, visszaélés, tüntetés, mszp, kihallgatás, orbán viktor, gynúsítás, mentelmi, hivatali, nyomozás, Orbán, Mszp, Fidesz, Sukoró, gyanúsított, földcsere, tátrai, miklós, hajléktalan, öngyilkos, gyomirtó, LMP, bajnai, gordon, sukoro, foldcsere, per, targyalas, vademeles, lovas, Szima Judit, TMRSZ, csalás, sikkasztás, tb csalás, orvos, asszisztens, bátmonostor, gyilkosság, nyomozáslezárás, Fásy Ádám, bíróság, Frizbi, Noszlop, kutyatámadás, kisfiú, emberölés, gondatlanság,
 |
aktuális rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|